Belföld

Tarlós: az MSZP zsarolja Demszkyt

Csütörtök délelőtt az MSZP-frakció távolmaradása miatt határozatképtelen volt a fővárosi közgyűlés. Tarlós István szerint a főváros szocialista frakciója zsarolja Demszky Gábor főpolgármestert és a közgyűlést.

Délután 15 órakor folytatódik a Fővárosi Közgyűlés ülése, és részt vesz rajta az MSZP frakciója is – jelentette be Demszky Gábor főpolgármester csütörtök délután. A főpolgármester azt követően hívta össze délutánra (akkor még fél kettőre) a közgyűlést, hogy délelőtt az MSZP-frakció távolmaradása miatt határozatképtelen volt a testület.

Akkor Demszky Gábor azt kérte a szocialistáktól, hogy legyenek ott a közgyűlésen, vegyenek részt a vitában és szavazzanak a fővárost érintő fontos ügyekben. A főpolgármester nem sokkal fél kettő után bejelentette, hogy a szünetet délután három óráig meghosszabbítják a frakciók kérésére, és az ülésen várhatóan részt vesz az MSZP frakciója is.

Demszky Gábor az elnöki asztalhoz hívta a bejelentés után az újságírókat, és emlékeztetett rá: délelőtt “megfogalmazta kéréseit” az MSZP felé, és “ezek a kérések úgy tűnik, meghallgatásra találtak”, és most tárgyal róla a szocialista frakció.

Mint a mesében

A politikus azt mondta, a kialakult helyzet egy Mátyás király-mesében úgy vannak megfogalmazva: “Látogassanak meg engem, de sem lóháton, sem kocsin, sem az úton, sem az út mellett ne jöjjenek, ruhában is legyenek, de meztelenül is, hozzanak is nekem ajándékot meg nem is.”

“Tulajdonképpen ez az a dilemma, amit nekünk most fel kell oldanunk és meg fogjuk oldani” – jelentette ki. Mint mondta, az egészségügyi modell kapcsán alakult ki a vita az SZDSZ és az MSZP között, de “megvan” az a módosító indítvány, amely segítségével – ahogy fogalmazott – folytatható a közgyűlés és végig tudják tárgyalni a mintegy 100 napirendi pontot csütörtök délután és péntek délelőtt.

A fővárosi egészségügyi reformnál “látjuk a lehetőségét valamilyen kompromisszumnak, de természetesen a teljes csomag tartalmazza a mai közgyűlés legfontosabb témáit” – mondta. Kifejtette: a kompromisszumos javaslatuk lehetővé teszi, hogy az egészségügyi modell folytatódjon, úgy, hogy ne kelljen hozzá új forrást bevonni. A főpolgármester beszélt arról is, hogy a közgyűlés elé “visszahozzák” az Európai Beruházási Bankkal kötendő, 150 millió eurós hitelkeret-szerződés ügyét is, amelyet szerdán már tárgyaltak, ám akkor csak a tíz SZDSZ-es és három szocialista képviselő támogatta.

Arra, hogy a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a délutáni ülésen, kijelentette: ezt “szomorúan venném tudomásul”.

Tarlós: az MSZP zsarolja Demszkyt

Tarlós István szerint a főváros szocialista frakciója zsarolja a főpolgármestert és a közgyűlést azzal, hogy különböző ajánlatokat követel, és ezektől teszi függővé a megjelenését. A Fidesz-KDNP-frakciószövetség vezetője az MTI kérdésére azt közölte: nem vesznek részt a délutáni közgyűlési ülésen az MSZP kiszámíthatatlansága miatt. Utalt arra, hogy még délután egy órakor is úgy volt, hogy a szocialisták nem vesznek részt az ülésen, majd fél óra múlva mégis arról érkeztek hírek, hogy megjelennek.

Tarlós a helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott, “lenne egy ajánlata” a szocialistáknak, de az nagyon “külvárosi” lenne, így inkább nem teszi meg. Közölte, ha a főpolgármester a jövő hét első felére összehívja a közgyűlés rendkívüli ülését, akkor azon megjelennek, ám a most délutánin már nem.

Mint mondta, a szocialisták szerda este óta bizonytalanságban tartják a közgyűlést. Közölte, nem várhatnak két napon át arra, hogy az MSZP mikor “kegyeskedik” végre úgy dönteni, hogy megjelennek, ezért elengedte képviselőtársait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik