Belföld

Háromszáz BKV-busz romlott el ma délelőtt

Több mint háromszáz BKV-busz hibásodott meg ma egyetlen délelőtt alatt - a rendszerváltás óta nem volt erre példa.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tájékoztatása szerint több mint háromszáz BKV-busz hibásodott meg csütörtök délelőtt Budapesten. Vannak olyan vonalak, ahol négy buszból három nem közlekedik – mondta Vitézy Dávid, a szervezet szóvivője.

Hozzátette: számos vonalon a BKV nem tudja tartani az egyébként 5-9 perces járatsűrűséget, s csak félóránként járnak a buszok. A Gellért-hegyen közlekedő 27-es buszok jelentős része szintén meghibásodott; négyből három busz nem közlekedik.

Vitézy Dávid kiemelte, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a napi meghibásodások száma. A BKV autóbuszainak átlagéletkora 16 év, de vannak 24 éves buszok is a forgalomban, ezek most érték el teljesítőképességük határát – érvelt.
Hangsúlyozta, hogy a helyzetet mindenképpen kezelni kell, vagy a karbantartás megerősítésével, vagy flottabérléssel. Arra – mint fogalmazott – remény sincs, hogy a társaság lecserélje a járműparkot, mert erre nem kaptak pénzt sem a fővárosi önkormányzattól, sem a kormánytól.

Mezei László, a BKV fődiszpécsere az MTI megkeresésére azt közölte, hogy csütörtök reggel az 1177 buszból 1166-ot “kiadtak” a forgalomba, a meghibásodások számáról azonban nem volt pontos információja.

Annyit mondott, hogy sok busz érkezik vissza a garázsokba műszaki hibával. A BKV közlése szerint reggel 10 óráig 243 darab jármű hibásodott meg. Leginkább ajtóműködtetési és fűtési problémákat észleltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik