Belföld

Demszky kéri a szocialistákat, vegyenek részt a közgyűlésen

A főváros idei utolsó közgyűlése határozatképtelenné vált a szocialista frakció kivonulása miatt. Demszky Gábor főpolgármester a szocialistákat arra kérte, vegyenek részt az ülésen.

A szocialista frakció kivonulása miatt kétségessé vált a Fővárosi Közgyűlés határozatképességének biztosítása, a Budapest működését biztosító határozatok elfogadása – mondta a közgyűlés csütörtöki ülése előtt Demszky Gábor főpolgármester újságíróknak.

A városvezető azt kérte a szocialista frakció tagjaitól, hogy képviselői esküjüknek megfelelően vegyenek részt a közgyűlés ülésén, vegyenek részt a vitában, szavazzanak lelkiismeretük szerint.

Mint mondta, a közgyűlés napirendjén olyan fontos napirendek szerepelnek mint az oktatási, szociális és kulturális intézmények támogatása, a lakásrezsi-támogatás, valamint a fővárosi roma kulturális központ ügye.

Hozzátette: ezek mellett olyan fontos kérdésben is dönteniük kellene a képviselőknek, mint a Heim Pál kórház, a Szent Imre kórház és az Uzsoki utcai kórház fejlesztése, amely – ha nem születik csütörtökön döntés – nem biztos, hogy megvalósul.

Demszky Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy ez az idei utolsó ülése a közgyűlésnek, és ha a szocialisták megszavazzák ezeket az egyébként általuk is támogatott ügyeket, akkor a rászorultak támogatáshoz jutnak, a beruházások megfelelő rendben el tudnak indulni, az intézmények megkapják a kiegészítő támogatást.

A főpolgármester arra a kérdésre, hogy el tudják-e kezdeni a munkát, igennel válaszolt.

A közgyűlés kezdetén azonban kiderült, hogy a szocialisták távol maradása és a hiányzók miatt a határozatképességhez szükséges 34 helyett mindössze 29 képviselő jelent meg az ülésteremben. A főpolgármester ekkor egyeztetésre hívta a frakcióvezetőket, majd bejelentette, hogy a közgyűlést délutánra ismét összehívja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik