Belföld

Obama erős négyest adna magának

Barack Obama amerikai elnök erős négyesre értékeli eddigi tevékenységét; a Rasmussen intézet hétfői adata szerint népszerűségi mutatója viszont tovább csökkent, 44 százalékra zsugorodott.

Obama az ABC televíziónak adott nyilatkozatában egészen pontosan úgy fogalmazott: elnökként eddigi teljesítményét „jó, magabiztos négyes fölé” osztályzattal értékeli.

Azt mondta, kormánya stabilizálta a gazdaságot, meggátolta, hogy egy újabb „nagy depresszió” következzen be. Franklin Delano Roosevelt óta a legsúlyosabb kihívásokat örökölte elnökként, de a gazdaság ismét növekszik – hangsúlyozta.

Az eredmények közé sorolta, hogy Amerika kivonulóban van Irakból, a lehető legjobb tervet fogadták el Afganisztán kapcsán, és átrajzolták az Amerikáról alkotott nemzetközi képet. Azt is a külpolitikai sikerek között említette, hogy kormánya nemzetközi egyetértést tudott elérni az iráni és észak-koreai atomdosszié ügyében.

Arra a kérdésre, miért csak négyes fölére osztályozza eddigi működését, úgy felelt, hogy azért, mert bizonyos dolgok még elintézetlenek. Például az egészségügyi reformról szóló törvényt még nem írhatta alá; ha ez megtörtént volna, „ötös alá” értékelést adna elnökségének.

A Rasmussen hétfői statisztikája szerint Obama tevékenységét az amerikaiak 44 százaléka helyesli, ez az eddigi legalacsonyabb mutató. Korábban kétszer, szeptember elején és november végén esett támogatottsága 45 százalékos mélypontra. A megkérdezettek 55 százaléka jelenleg nem értékeli pozitívan az elnök teljesítményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik