Minden román elnökének nevezte magát vasárnap este Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök, miután az exit-poll eredmények az ő győzelmét jelezték az elnökválasztásokon.
Geoana beszédében elmondta, hogy a „demokrácia számára gyönyörű este ez, olyan győzelem, amelyért megdolgoztunk”. Hozzátette, hogy „Lezárjuk a posztkommunista időszak húsz esztendejét, lezárjuk az átmenet időszakát, holnaptól Európa felé vesszük utunkat”
A politikus utalt rá, hogy napokon belül megalakul Klaus Johannis vezetésével az új kormány, amely egy erőteljes koalícióra és egy határozott válságellenes programra épül majd.
Miután Geoana beszélt a sikerről, Traian Basescu román államfő is „megnyugtatta” híveit, hogy ő nyerte meg a vasárnapi elnökválasztást, szerinte ezt a hivatalos szavazatszámlálás meg fogja erősíteni.
Miután az urnazárás után közzétett exit-poll adatok ellenfelének, a szociáldemokrata Mircea Geoanának a győzelmét jelezték, Basescu híveinek társaságában, egyenes adásban elhangzott beszédében biztosra vette, hogy a vasárnap este 9 órától a hivatalos szavazatszámlálás lezárásáig tartó időszakban kiderül a valóságos eredmény, amely az ő győzelmét mutatja majd ki.
A szavazati joggal rendelkező állampolgárok 53,51 százaléka vett részt a romániai elnökválasztáson vasárnap este hét óráig.
Az Országos Választási Iroda az urnazárás előtt fél órával, azaz helyi idő szerint este fél kilenckor tette közzé, hogy országos szinten este hét óráig 53,51 százalékos volt a részvételi arány.
A két héttel korábban lezajlott első fordulóban a szavazópolgárok 49,97 százaléka élt voksolási jogával ugyaneddig az időpontig. A magyarlakta területeken kevesen szavaztak.