Belföld

Csáky Pál lemondana

Függetlenül a jövő évi szlovákiai parlamenti választás eredményétől Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke arra készül, hogy 2011-ben lemond.

Csáky Pál a pozsonyi közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában úgy fogalmazott, hogy felelősnek érzi magát a pártszakadásért.

„Mondtam, hogy igyekeztem ezt megakadályozni, de mégis abban az időszakban én voltam a pártelnök, és felajánlottam a székemet” – jelentette ki Csáky. A politikus hozzátette, hogy a pártkongresszus két hónappal ezelőtt megerősítette tisztségében, de elmondta, hogy 2011 májusában új kongresszust tartanak majd.

Az MKP-ból tavasszal lépett ki öt parlamenti képviselő, akik nem sokkal később Híd néven új pártot alapítottak. A Hidat az MKP volt elnöke, Bugár Béla vezeti. Bugárék lépésüket azzal indokolták, hogy nem értenek egyet az MKP-ban uralkodó állapotokkal és Csáky Pál vezetési stílusával. Csákyék szerint viszont az illetők azért léptek ki, mert a párt 2007-es kongresszusán háttérbe szorultak, s ezt nem tudják elviselni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik