Zámbó Gyula, ügyvéd elmondta, hogy ügyfelei az őrizetbe vételen és a gyanúsításon mindketten megdöbbentek. Hozzátette, hogy a BKV Zrt. jogi igazgatója elmondta neki, hogy valóban átvett tízmillió forintot, de az nem vesztegetési pénz, hanem legálisan kapta.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság több hónapon át nyomozott, mielőtt pénteken őrizetbe vette a BA Zrt. és BKV Zrt. jogi igazgatóját. A sajtóban R.-V. Krisztina és Sz. György néven említett igazgatók ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást az RRI, illetve kezdeményezte előzetes letartóztatásukat a Fővárosi Ügyészségnél.