Belföld

Majtényi: nincsenek illúzióim

A rádiófrekvenciákról szóló pályázati kiírást jónak tartja a december 1-jével lemondott ORTT-elnök. Majtényi László szerint ezt épp az bizonyítja, hogy csak törvénysértéssel nyerhetett az előre elhatározott két új rádió.

December elsejétől már nem elnöke az ORTT-nek. Hogy érzi magát, megkönnyebbült?

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Van néhány kolléga, akit sajnálok otthagyni, de kifejezetten pozitív, hogy a testülettel nem kell tovább együtt dolgoznom.

Azt mondta kedd reggel az MTV-ben, hogy két ORTT-tag – a szocialisták által delegált Gyuricza Péter és Ladvánszky György – gyakorlatilag eltűnt. Hogy értette ezt?

Nem láttam őket és a testületi teremben sem voltak jelen. Hol betegek voltak, hol hivatalos elfoglaltságuk volt.

Úgy érzi, hogy menekültek a felelősség alól?

Ilyen szintű eltűnések korábban nem voltak jellemzőek. Én ezt összefüggésbe hozom a két kereskedelmi televízió kibeszélő showjával kapcsolatos – elég komoly büntetéseket tartalmazó – előkészített döntésekkel, amelyek végül nem születtek meg.

Az ő távolmaradásuk miatt nem hozott döntést az ORTT?

Nélkülük is meghozhatta volna a testület a döntéseket, hiszen határozatképes ülés volt hétfőn, de a testület a napirendet nem fogadta el. Feltűnő volt a két úr hiányzása. Ráadásul jöttek tőlük módosító indítványok, hogy ne büntetést, hanem figyelmeztetést vagy még azt se kapjanak a televíziók. De a jelenlevőknek sem akaródzott dönteni.

Sokan bírálják a rádiófrekvenciákkal kapcsolatos pályázati kiírást amiatt, hogy nem volt elég egyértelmű. Nem érez ez ügyben személyes felelősséget?

Tökéletes kiírás nincs, különösen akkor, ha kompromisszumkényszer van. Viszont az adott esetben csak úgy lehetett győztesnek kihozni azokat a pályázókat, amiket a többség győztesnek kívánt kihozni, hogy komolyan megsértették a kiírást és a törvényt. Ez mutatja, hogy a pályázati kiírás jól vizsgázott. Akkor lett volna baj, ha annak sérelme nélkül lehetett volna az előre elhatározott döntést meghozni.

A pályázatokkal kapcsolatban az volt az egyik legfőbb aggálya, hogy a pályázók által megígért pénz nem fog befolyni az ORTT kasszájába.

Hogy befolyik vagy nem, azt nem tudhatom, mert nem vagyok jós. Azt tudom, hogy a nyertes rádiók üzleti tervének megvalósulási esélye közgazdasági értelemben zéró. Csodák persze mindig vannak. Ha mondjuk, a vízművek meg az atomerőmű „pénz nem számít” alapon elkezd hirdetni a rádiókban, akkor akár be is lehet fizetni a vállalt összeget. A közgazdaságtani realitás azonban hiányzik a tervekből, és ezért én azt valószínűsítem, hogy nem teljesíthetőek a vállalások. Tisztán piaci logikával lehetetlen vállalkozásról van szó.

Kívülről úgy tűnt, hogy egy ideig küzdött a testület döntése ellen, aztán feladta. Miért?

Az alatt az egy és kétharmad év alatt, amíg ORTT-elnök voltam – bár kevésbé fontos döntéseknél többször is leszavaztak -, az ilyen súlyú ügyekben az általam képviselt értékeket mindig tudtam érvényesíteni. Ezért gondolom úgy, hogy az elnökségem sikeres volt. Most viszont létrejött egy olyan helyzet, amit még a jelenlétemmel sem vagyok hajlandó legitimálni. Ráadásul a döntésnél – a médiatörvény szerint – nekem itt még csak szavazati jogom sem volt. (Ha lett volna, akkor is csak a 14-ből két szavazat lett volna.)

Nehéz lejátszani a jövőt, de úgy érzem, hogy mindent egybevetve ez volt a helyes döntés. Egyébként szerintem, akkor dönt jól ilyen „billegős esetekben” az ember, ha a személyes érdekével szemben dönt. A folytatás mellett mindig lehet érveket találni, de ezekben ott lesz a miniszteri fizetés, a külföldi utazások lehetősége, az autó, a telefon, a hat hónapi végkielégítés ígérete, és sok minden hasonló. Ha mégis lemond, akkor viszont van egy jó érzése, hogy nem öncsalás, önérdek-érvényesítés hajtja. Talán az sem árt, ha az ember mutat valamilyen példát, amit más is követhet. A taxis, aki idehozott, például szépeket mondott nekem…

Egy hónapja mondott le, így visszagondolva melyik volt az a pont, ami miatt meghozta a végső döntést?

Először is, a rádiófrekvencia-pályázatokban is voltak komoly sikerek. A Sláger és a Danubius például nem vihette el mélyen az érték alatt pályáztatás nélkül a frekvenciákat. Az általuk fizetett műsorszolgáltatási díjak nagyon alacsonyak voltak. Ez a mostani pályázatukból is kiderült, amelyben sokkal többet ajánlottak. Sikerült megakadályozni tehát, hogy pályáztatás nélkül elvigyék újra a frekvenciákat egy decemberi alkotmányellenesnek bizonyult törvény alapján. Sikerült tisztességes pályázatott kiírni, de nem sikerült ennek törvényes és tisztességes elbírálását elérnem. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy elég, lemondok. Ha törvényes lett volna az elbírálás, akár úgy is, hogy nem az általam legjobbnak tartott pályázó nyer, akkor persze maradtam volna.

Most először fordult elő, hogy ezen a területen a politika közvetlenül beavatkozik a piacba – vélik az elemzők. Ön mit gondol erről?

Nem tennék rá esküt, hogy ez volt az első. Sőt.

Önt megkeresték, próbálták befolyásolni?

Nem. Korábban ugyan próbálkoztak, de ez ügyben nem.

Milyen ügyben próbálkoztak?

Nem mondom, meg, mert nem bizonyítható. Amíg elnök voltam, két olyan próbálkozás volt, hogy külső, politikától nem független tényező valamire megpróbálta felhívni a figyelmem. Mind a kétszer elég határozott választ adtam, többször nem kerestek. Ezek egyébként nem voltak nagy horderejű ügyek, illetve az egyik kérés nem is volt egészen konkrét, afféle tapogatózás. Volt néhány üzleti barátkozási kísérlet is, persze, de ezek még a kérésig sem jutottak. Az üzleti partnerekkel köztisztviselők jelenlétében tárgyaltam, ezekről emlékeztetőket írtam, amiket meg szétosztottam a testület tagjai között. Volt is némi csodálkozás. Adatvédelmi biztosként is volt befolyásolási kísérlet, sőt még fenyegetés is, de egy idő után elhalnak az ilyenek. A nőknél is ugyanígy van: ha valaki próbálkozik, és mindig visszautasítják, egy idő után abbahagyja.

Mi lesz az ORTT-vel ön szerint?

Mikor közvetlenül a lemondásom után feltették nekem ezt a kérdést, azt mondtam, kíváncsi vagyok, valamiféle hatást ki tud-e váltani a testületből a döntésem. Rögtön másnap megkaptam a választ. Akkor arról döntöttek, hogy a két országos frekvenciát elnyert pályázó, még mielőtt a szerződést aláírta volna, mentesül a pályázati kiírás egyik alapkövetelménye alól. Nevezetesen: a testület eltekintett attól, hogy meg kell szabadulniuk a körzeti frekvenciákban lévő tulajdonrészektől. Nincsenek elvárásaim és nincsenek illúzióim az ORTT működésével kapcsolatban.

Az utódjáról tud valamit?

Önjelöltről hallottam, valódiról nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik