A programot – amely a tervek szerint összehangolja a civil és szakmai szervezetek kezdeményezéseit a kormányzati elképzelésekkel – szerdán hagyta jóvá a kabinet.
A döntés értelmében egyes megyei, fővárosi rendőr-főkapitányságok folyamatosan figyelemmel kísérik a közlekedési szempontból kritikus útszakaszokat. A tapasztalatok alapján pedig javaslatot tesznek arra, hogy milyen forgalomszervezési megoldásokkal, kisebb beruházásokkal lehetne javítani az érintett útszakaszok, csomópontok közlekedésbiztonsági helyzetén.
Mindezeken kívül a rendőrség „veszélytérképeket” készít azokról az útszakaszokról, ahol a legtöbb baleset történt az elmúlt hónapban. Ez az ORFK internetes honlapján megtekinthető lesz és a veszélyes útszakaszokat GPS koordinátákkal is meghatározzák, amelyeket be lehet programozni a gépkocsik navigációs rendszerébe. A veszélyes útszakaszokat a jövőben figyelmeztető táblákkal is jelölik.
Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta, hogy a kamionokkal a jövőben csak az arra kijelölt autópálya-szakaszokon lehet előzni, valamint egyablakos ügyintézést vezetnek be a környezetvédelmi felülvizsgálatnál és az időszakos műszaki vizsgálatnál.