121 legszebb magyar festmény címmel példátlan kiállítás nyílt október végén a Virág Judit Galériában. A cím nem csal, együtt láthatóak azok az alkotások, amelyek a neves műgyűjtő és férje Törő István szerint a XIX. – XX. századi magyar festészet legjobbjai. A válogatás a legnagyobb múzeumokból és 30 jelentős magángyűjtőktől érkezett, egy éves tervezés után.
„Nekünk pedig ez egy örömkiállítás” – mondja a galéria sajtófőnöke. „Ingyenes, tárlatvezetéssel, gyerekprogrammal jár, miközben tematikusan bemutatja, hogyan fejlődött a magyar táj- és portréfestészet.”
A kiállítás ötlete Törő Istvánban merült fel először, miután három évig érlelődött. „Egy éve pedig elhatároztuk, hogy megcsináljuk, ennyi ideig tartott, amíg sikerült. Judit és István nem kötöttek kompromisszumot. Ez alkalommal megengedhették maguknak azt a luxust, hogy szponzorok nélkül azt mondják: szerintünk ez a magyar festészet legjava, amit minden üzleti megfontolás nélkül, egy fedél alatt elétek tárunk. Valóban, az ember nem tud úgy menni öt métert, hogy ne esne ámulatba” – meséli Kálmán Zsuzsa.
Hozzáteszi, hogy súlyos rekordok vannak a hátuk mögött. Naponta 1500 vendéget fogadnak. „A nézőszám még egy komoly, nagy múzeumnak is dicséretére válna. Elvileg tíztől hatig vagyunk nyitva. Ehhez képest kilenckor tömeg várakozik a galéria előtt, tegnap délután le kellett zárni az utcarészt és nyolc előtt nem lehet bezárni. Nemrég bejelentkezett tárlatvezetésre egy iskola, de a megbeszélt idő előtt egy órával mindenhol gyerekkel találkoztam; kiderült, hogy máshonnan jöttek. Ráadásul bármikor jössz, ha eldobsz egy kavicsot, garantáltan ismert embert találsz el. Holnap lesz az utolsó napunk, őrületre számítunk, viszont nem lehet meghosszabbítani, mert vissza kell adnunk a képeket.”
„Nem hisszük el, hogy mi történt nálunk, ezt nehéz lesz később überelni. Az, hogy fizikailag nem férnek be az emberek, óriási siker; kevés ennél meghatóbbat és örömtelibbet tapasztaltam. Döbbenetes, hogy ki vannak éhezve a kultúrára, hogy köszönik a kiállítást, mosollyal jönnek, figyelnek, egymásra is. Egyszerűen, tele van a város kedves emberekkel. Az viszont tanulság, hogy legközelebb minimum két hónapra kell szervezni” – összegez Virág Judit.
A legnagyobb csavar a dologban az, hogy a 121 kép mellé ugyanennyi közéleti személyiséget kértek fel, hogy írjanak pár izgalmas sort. „Hónapokig mérlegeltük, melyik, kihez illik a leginkább. A szervezés is nagy munka volt, megnyertük például Csákányi Esztert, Gesztit, Parti-Nagyot, Bereményit, Fischer Ivánt, Esterházyt, Mundruczó Kornélt, Jaksity Györgyöt, és így tovább. Mindannyian személyes hangvételű üzenetet közvetítenek a festmények kapcsán és hihetetlenül jó történetek kerekedtek” –meséli Kálmán Zsuzsa.
Juhász Ferenc költő például azt idézi fel, hogy jelen volt egy Csernus Tibor-kép születésénél, Novák Péter A bukás című Kondor Béla-mű mellett az emelkedésről, zuhanásról, lebegésről elmélkedik, Esterházy Péter író pedig Székely Bertalan Japán nő című alkotása kapcsán arról, hogy ki, mi is a magyar.
„Ha azt nem tudjuk, mi a magyar, akkor miért épp a japánt tudnánk, de tényleg nem japán, bár rajta kívül minden az. Ez nem elég? Kérdezhetnők, mihez. Vagy éppenséggel sok? Mi van akarva ezzel a japánnal és mit tesz a japán környezet velük? Vagy a japán már elérte az ujjunkat, a kisujjunkat ott fenn, vagy az csak el van törve? A mell és has erotikától mentes klasszicista szépségideál, szokták mondani. Legyen szabad ezzel a leghatározottabban egyet nem értenünk. Legfönntebb azon tépelődhetünk, a mell, a has, a váll-e a valódibb vagy a rájuk hulló fény(árnyék)” – szól az Esterházy-szösszenet.
A galériából kapott helyzetjelentés szerint most még nagyobb tömeg van, hiszen vasárnap lesz a kiállítás utolsó napja, de Kálmán Zsuzsa hozzáfűzi, hogy általában megnövekedett az érdeklődés a képzőművészet iránt. Az utóbbi években Magyarországot egyre színvonalasabb kiállítások jellemzik, és a közönség is nevelődik.
