A Századvég és a Forsense 2009 novemberi felmérése szerint a Fidesz továbbra is tartja jelentős, majdnem háromszoros előnyét az MSZP-vel szemben.
Eszerint a teljes sokaságon belül a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága 26 százalék, az MSZP szavazóinak aránya pedig egy számjegyűre zsugorodott, 9 százalékossá vált.
A harmadik legtámogatottabb párt továbbra is a Jobbik: az összes megkérdezett 6 százaléka voksolna rá.
A Bajnai-kormány megítélése nem változott jelentősen októberhez képest, jelenleg a teljes lakosság 53 százaléka adott egyes vagy kettes osztályzatot teljesítményére. Valamennyi ellenzéki párt munkáját vizsgálva pedig a megkérdezettek 58 százaléka reagált bírálóan.
A novemberi vizsgálat eredményei szerint az év eleji szintre emelkedett azok aránya, akik mind a kormány, mind az ellenzék munkáját negatívan ítélik meg (28 százalék).
A Medián többet mért
A Medián mérése szerint októberről novemberre alig történt változás a pártok támogatottságában, legfeljebb annyi, hogy folytatódott a Fidesz szavazótáborának lassú lemorzsolódása.
A Fidesz így is “utcahosszal” vezet az MSZP (14 százalék) előtt, ráadásul a szavazóik elszántsága is jóval nagyobb a szocialistákénál, így a választani tudó biztos szavazók körében nem is csökkent a két párt közötti különbség: 66 százalék a Fideszre, 19 az MSZP-re szavazna.
Az EP-választáson berobbant Jobbik szavazóinak száma sem nagyon változott az utóbbi szűk fél évben (7 százalék).
A Tárki szerint még 10 százalék felett van
A Tárki kutatási adatai szerint a Fidesz támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében, az októberi eredménnyel megegyezően, ebben a hónapban is 39 százalék. Az MSZP tábora a teljes lakosság körében novemberben 11 százaléknyi (októberben szintén ez volt az arány).
A pártválasztók körében is jelentős mértékben, 46 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt (októberben is 46 százalékpontnyi volt a különbség). A biztos szavazó pártválasztók közül 68 százalék a Fideszt támogatja (októberben szintén ekkora volt ez az arány), míg az MSZP szavazótábora 17 százalékon áll (az elmúlt hónapban szintén).
A két nagy párt mellett a harmadik parlamentbe jutó párt továbbra is a Jobbik lehet. A felmérés szerint ebben a hónapban (ahogy októberben is) a teljes népességen belül 6 százalék a párt támogatottsága, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 11, ami némi növekedést jelent az októberi adatokhoz képest.