Bojtor Bernadett, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a két tizenéves, komlói elkövető hétfő este Sásdon szórakozott, majd a buliból hazafelé tartva úgy gondolták, jó lenne a Hősök terén álló busz kasszáját “kiüríteni”.
A jármű ablakát betondarabbal betörték, beültek a buszba, s amikor meglátták, hogy az indítókulcs is benne van, úgy gondolták, hazamennek vele. Nem jutottak azonban messzire, néhány száz méter megtétele után villanyoszlopnak ütköztek, s ezzel egymillió forintos kárt okoztak. Ekkor fogták a kasszában talált pár ezer forintot, és elmenekültek a helyszínről.
legyen ön is fn tudósító!
A rendőrök az egyik tettest kedden, társát szerdán fogták el, és jármű önkényes elvétele miatt eljárást indítottak ellenük. Egy kabát vezette nyomra őket, melyet az egyik fiú elhagyott a helyszín közelében.