Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: tekintettel arra, hogy a beszerzett bizonyítékok alapján “személyek a bíróság által jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet vezetésére irányuló magatartást tanúsítottak” indítottak eljárást.
A Borsod megyei Sajóbábonyban hétvégén történt események miatt több büntetőeljárás is indult, két személyt őrizetbe vettek, háromnak pedig a Miskolci Városi Bíróság már elrendelte előzetes letartóztatását, további három ember pedig szabadlábon védekezhet.