A 17 éves Lakatos Lajos édesapja azt mondta: hétfőn Zalaegerszegen a fia a felszálláskor véletlenül meglökött valakit a buszon, aki ezért lecigányozta őt, mire a fiú pofon ütötte az utast. A busz elindult, majd Pókaszepetknél egy fehér Opel Astra megállította a járatot, ekkor szállt fel a két férfi, akik fegyvert viseltek, rendőrnek mondták magukat, de igazolványt nem mutattak.
Az apa beszámolója szerint fiával előbb azt közölték, hogy előállítják a zalaegerszegi kapitányságra, de Zalaistvánd és Gyűrűs között egy hegyi útra vitték és ott megverték, de meg is fenyegették. Ezután újra autóba szálltak, és a fiút kitették a zalabéri benzinkúton. Az apa látleletet vetetett fia sérüléseiről, ezt követően tették meg a feljelentést.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette a feljelentés tényét, hozzátéve, hogy bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a nyomozó ügyészség. Ennek során azt is tisztázni fogják, hogy valóban rendőr lehetett-e a két bántalmazó.
Elmondta még, annyi információja már van az ügyészségnek, hogy Zala megyében a rendőrségnek nincs fehér Opel Astra autója.