Belföld

Vincze Béla: Nem hamisítottam bort!

Vincze Béle, egri borász, akit borhamisítással vádolnak, fellebbez a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Borminősítő Igazgatóságának (KBI) elmarasztaló döntése ellen.

A borász közleményében az áll, bízik abban, hogy a jogorvoslat megnyugtató eredményt hoz számára és azt reméli, hogy mind a fogyasztók, mind a megrendelők igényeit minél előbb ismét ki tudja szolgálni. Ennek érdekében támadja meg a határozatot.

A szakember 2005-ben elnyerte az Év borásza címet, azonban a Borminősítő Igazgatóság a természetesnél jóval több glicerint talált szeptember végén a hozzá beküldött Vincze-borokban. Kocsi Emília KBI igazgatóhelyettese akkor azt nyilatkozta, hogy a Vincze Borászat Kft. 6 palack eredetvédett egri bikavért küldött be az igazgatósághoz, azért, hogy adjanak ki forgalomba hozatali engedélyt a mintával megegyező, 250 hektoliternyi, a pincészetében tárolt borra. Ugyanakkor később nem találták meg a megjelölt tételt a borász egri pincéjében.

Később, október közepén a KBI nemcsak a Vincze pincészetből beküldött mintákban, hanem olyan borokban is talált glicerintöbbletet, amelyek már kereskedelmi forgalomba kerültek. A többi között, több 2005-ös évjáratú Vincze Borban is, tehát abban az évjáratban, amellyel az egri szakember az Év borásza címet nyerte el.

A Vincze Borászat Kft. közleménye szerint, az elmarasztaló határozat átvétele után azonnal értesítették valamennyi forgalmazójukat, hogy vegyék le a boltok polcairól a kifogásolt tételeket. A borász azt ígéri, minden forgalmazójának megtéríti az ügyből adódó kárát.

Az Egri Hegyközség elnöke, Simon József egyébként úgy nyilatkozott korábban, hogy amennyiben bebizonyosodnak a Vincze borászatra vonatkozó borhamisítási esetek, akkor a város hegyközsége 3 évre eltilthatja az “egri” név használatától Vincze Bélát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik