A Tompán élők csak „kastélyként” emlegették az eredetileg Két-Kovács Fogadó névre keresztelt, kétszintes épületet, ahol a gyilkosság történt.
A baon.hu azt írja, hogy az Alsósáskalapos nevű határrészben található panzióban gyakran szálltak meg vadászok, de nagyobb rendezvényeket, lakodalmakat is tartottak ott.
A meggyilkolt K. József két cikluson keresztül Kelebia alpolgármestere volt, korábban nagy gazdaságot működtetett, virágkertészettel és állattenyésztéssel is foglalkozott.
A házban egyébként hatan éltek, és a környékbeliek azt gyanítják, hogy az áldozatok ismerték a tetteseket, ezért kellett meghalniuk.
Belágyi Mihály, Tompa polgármestere az FN.hu-nak azt mondta, hogy a család teljesen normális életet élt, rosszakaróik nem voltak.
A rendőrség a gyilkossággal kapcsolatban annyit árult el, hogy minden lehetséges eszközt bevetnek, a külföldi hatóságokkal is felveszik a kapcsolatot annak érdekében, hogy megtalálják az elkövetőket.
Rablásból rablógyilkosság
Az általunk megkérdezett kriminológus szerint nagyobb veszélynek vannak kitéve a tanyán élők, mint például, akik például egy faluban laknak.
Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa azt mondja: a tanyákon élők elleni gyilkosságok elkövetőit általában a könnyű pénzszerzés motiválja, a rablás pedig könnyen rablógyilkossággá fajulhat.
Az ilyen típusú esetekben az elkövetők általában nem véletlenszerűen választják ki áldozataikat: számos esetben korábbi munkaadójukhoz térnek vissza – folytatja a szakember. Legtöbbször azonban csak minimális összeget tudnak megszerezni áldozatuktól.
Ritka az az eset, amikor a tettesek autót is lopnak – mint a mostani Tompa mellett történt gyilkosság esetében -, az ugyanis nagymértékben növeli a lebukás esélyét.
A Tompa melletti tanyán három embert gyilkoltak meg ismeretlenek. A családfőt a házban, feleségét és lányát pedig az istállóban, egy autó csomagtartójában találták meg szerdán.
A gyilkosok valószínűleg a család autójával, egy szürke Mercedesszel menekültek el, melynek körözését elrendelte a rendőrség, de még nem sikerült az autó nyomára bukkanni.