Belföld

Viccet csinált a média a Zuschlag-perből

Nem ellenőrizte a főváros városrendészeti bizottsága a pályázatok megvalósítását - vallotta tanúként Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés szocialista tagja, a városrendészeti bizottság elnöke a Bács-Kiskun megyei bíróságon folyó Zuschlag-per hétfői tárgyalási napján.

Évente 80-100 millió forint pályázati pénzt osztott szét a Fővárosi Önkormányzat városrendészeti bizottsága, de a pályázatok megvalósítását nem ellenőrizte. A pályázatok ellenőrzése kizárólag adminisztratív módon, a benyújtott beszámolók áttekintésével történt – mondta Danielisz. A programok helyszíni ellenőrzése nem volt gyakorlat, fel sem merült hogy ezt a módszert alkalmazzák, mivel sok volt a pályázat.

Az MSZP-s képviselő a bíró kérdésére azt mondta: nem volt arról tudomása, hogy a bizottsághoz 14 olyan pályázat is beérkezett, amelyek Zuschlag Jánoshoz kötődtek, noha az elsőrendű vádlottat jól ismerte.

Danielisz Béla utólag megnézte a Zuschlag Jánoshoz kötődő pályázatokat, de nem talált bennük hibát, mert a beszámolók a kiírásnak megfelelően kerültek elfogadásra. A tanú szerint egy-egy kiírásra 180-200 pályázat érkezett, melyek értékelését a bizottság tagjai végezték, szakértői értékelés nem volt. Szavai szerint “ez a fővárosi önkormányzatnál nem gyakorlat, legalább is ezeknél a típusú pályázatoknál ez nem szokás”.

Ferdített média?

A tanú szerint a perről megjelent tudósítások miatt “a közbiztonság tekintélye” szenvedett csorbát, mert tudatos ferdítések jelentek meg a médiában, amelyek alkalmasak arra, hogy a bűnmegelőzés ügyét nevetségessé tegyék az állampolgárok előtt.

Példaként egy, a per során a tárgyalóteremben derültséget kiváltó esetet említett, amikor elhangzott, hogy egy Zuschlag János érdekeltségi körébe tartozó civil szervezet a városrendészeti bizottsághoz benyújtott, A kutyatartás hatása a közbiztonságra című pályázatára 1,2 millió forintot kapott. A tanúként kihallgatott képviselő nehezményezte, hogy az nem jelent meg a tudósításokban, hogy a kulturált ebtartás propagálására 305 millió forintot költött a Fővárosi Önkormányzat.

A főváros nem ellenőrzött

Danielisz Béla, aki egyben a Fővárosi Közgyűlés bűnmegelőzési tanácsnoka, hangsúlyozta: a közbiztonság fontos kérdés, erre áldozni kell, és összefüggéseiben kell vizsgálni.

A tanú vallomására reagálva Lados István másodrendű vádlott elmondta: Danielisz Bélával az irodájában találkozott, akihez egy lezárt borítékot vitt, majd Zuschlag Jánosról beszélgettek. A másodrendű vádlott emlékezete szerint, a tanú “nagyformátumú” politikusnak tartotta Zuschlag Jánost, akit segíteni kell. Lados István visszautalt egy beszélgetésre, amikor Zuschlag közölte vele: nem szükséges komolyabb beszámolókat készíteni a városrendészeti bizottság által kiírt pályázatokhoz, ugyanis a fővárosnál nincs komolyabb ellenőrzés.

Danielisz kitartott a korábbi vallomása mellett, mely szerint nem találkozott az irodájában a másodrendű vádlottal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik