A nő holttestét kedden, a délutáni órákban találták meg – közölte a rendőrség. A lefolytatott helyszíni szemle és az elsődleges nyomozási cselekmények alapján a rendőrök arra következtetnek, hogy a bűncselekményt az áldozat 71 éves férje követte el – közölte honlapján az éjszaka folyamán a rendőrség. Mint írták, a férfi ismeretlen helyen tartózkodik, a nyomozók megtették a szükséges intézkedéseket a felkutatására.
Az ügyben emberölés miatt indítottak eljárást.
A közlemény nem tér ki arra, mi okozhatta a nő halálát, az MTI azonban korábban úgy értesült, hogy a nőt olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe.