„Magyarország számára ez olyan vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni” – fogalmazott Balázs Péter Luxembourgban az EU-országok kétnapos külügyminiszteri értekezlete után. Álláspontját azzal indokolta, hogy az EU reformszerződése a jövőről, és nem a múltról szól. „Semmilyen utalás nem történhet tagállami jogi aktusokra, kiváltképp nem visszamenőleges hatállyal” – szögezte le a miniszter a magyar álláspontot.
Azt is elutasította, hogy módosítsák a Magyarország által elsőként ratifikált Lisszaboni Szerződést, illetve hogy bármi olyan megoldást, kiegészítést illesszenek hozzá, amely újabb ratifikációt igényel.
Václav Klaus cseh elnök mentességet követel Csehországnak a Lisszaboni Szerződéshez kapcsolódó alapjogi charta hatálya alól, mert attól tart, hogy ellenkező esetben visszakövetelhetik elkobzott javaikat a II. világháború után Csehszlovákiában meghozott Benes-dekrétumok alapján elűzött szudétanémetek. A charta hatálya alóli kivétel azonban olyan szerződésmódosítást jelentene, amely miatt minden részes államnak újra kellene ratifikálnia a Lisszaboni Szerződést. E ratifikációval már csak Prága adós.
Balázs Péter elmondta, hogy az uniós külügyminiszterek megbeszélésén Ausztria ugyanolyan határozott álláspontot fejtett ki, mint Magyarország, és a németek is „érzékenyen figyelik” ezt a kérdést – tette hozzá. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter az MTI tudósítójának azt mondta: Szlovákia, mint Csehszlovákia másik utódállama ugyanolyan jogi biztosítékra tart igényt, mint amit Csehország végül megkap, de ennek nem szükségszerűen kell a charta hatálya alóli kibúvót jelentenie.
Szlovákia már korábban ratifikálta a Lisszaboni Szerződést, anélkül, hogy a Klauséhoz hasonló követeléssel fellépett volna.
Benes-dekrétumok
Beneš rendelkezései elsősorban a németeket sújtották, azonban a magyarok is komoly káros hatással voltak. A legsúlyosabb következményekkel a szlovákiai magyarság Beneš 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétuma járt. A rendelet megfosztotta őket állampolgárságuktól, ami automatikusan magával vonta a nyugdíj és más állami járulékok megvonását, az állami alkalmazásból való elbocsátást is.
A magyar nyelv használatát betiltották, a magyarok nem látogathatták az egyetemeket és befagyasztották a magyarok bankbetétjeit. Törvényessé vált a magyarok és a németek földjeinek elkobzása. 1946 tavaszán megkezdődött a „munkaerő-toborzás”. A csehországi vasútállomásokon valóságos emberpiacot tartottak, ahol a cseh gazdák kiválaszthatták az igényelt munkaerőt. Csehszlovákia a deportálások elindításával rábírta a magyar kormányt a lakosságcsere lebonyolítására.
