Belföld

Csökken a távhődíj Budapesten

Visszamenőleg október elsejétől 14,1 százalékkal csökken a fővárosban a távhő díja - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester szerdán.

A múlt hónapban már tizedével csökkentették a díjat, így – a korábbi intézkedésekkel együtt – a távhő ára átlagosan 31 százalékkal alacsonyabb a januárinál, ami „versenyképessé teszi” ezt a fűtési módot – mondta Demszky Gábor. Kitért arra is, hogy a távfűtés magas díja miatt mind a mai napig „a megszokottnál is alacsonyabb áron” kelnek el az e megoldással felszerelt lakások.

A fővárosi lakások 30 százalékát, mintegy 240 ezer otthont fűtenek ezen a módon, ami a legkiszámíthatóbb, legbiztonságosabb és a környezetet legkevésbé megterhelő megoldás – jegyezte meg, hozzátéve, hogy Budapesten a távfűtés nélkül 450-500 ezer tonnával több szén-dioxid kerülne a levegőbe. Demszky Gábor örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy jövő január elsejétől csökken e szolgáltatás általános forgalmi adója, célként említve, hogy az emberek ne váljanak le a távhőrendszerről.

Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója az eseményen arról beszélt, hogy tavaly kétszázzal csökkentették a cégnél a létszámot, amely a 2007. júniusi hivatalba lépésekor 1061 volt, most pedig 770, emellett fejlesztésekkel javították a működés hatékonyságát. A most bejelentett díjcsökkentéssel „nagyot léptünk” afelé, hogy a távfűtés legyen a legolcsóbb fűtési mód a fővárosban.

Megteremtették annak lehetőségét, hogy az éves díjat tizenkét egyenlő részletben fizessék be a fogyasztók, így télen ne ugorjon meg jelentősen a számlájuk. Lehetőség van arra is, hogy SMS-ben engedélyezzék a díj átutalását, bankautomatánál fizessék be a számlát, illetve elektronikus számlát használjanak – tette hozzá a vezérigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik