Belföld

Délelőtt eldől, meddig tart a sztrájk

Több mint 1500 vasutas nem vette fel hétfőn a munkát az országban. A gördülő sztrájk miatt teljes a bizonytalanság a vasúti közlekedésben, mert senki sem tudja melyik vonat indul, és ha elindul, meddig megy el.

A VDSZSZ elnöke a köztévében azt mondta, hogy a sztrájk a terveknek megfelelően alakul. Gaskó István a Ma Reggelben arról beszélt, hogy részben azért nem sztrájkol mindenki, mert a munkabeszüntetés sokba kerül az érdekvédő szervezetnek.

A szakszervezeti vezető közölte, hogy hamarosan összeül az elnökség és eldönti, meddig blokkolják a vasúti közlekedést.
Reggel egyébként a legtöbb pályaudvaron megbénult a forgalom.

A Nyugati-pályaudvarról például csak Monorra és Lajosmizsére közlekedtek vonatok, más járat nem indult.

KÉPGALÉRIA! (fptó: MTI)

KÉPGALÉRIA! (fptó: MTI)

Keleti pályaudvarról szinte sehova nem indítottak vonatokat reggel. Az MTI helyszíni tudósítójának tapasztalatai szerint csupán néhány utas volt a pályaudvaron, az emberek a még várhatóan elinduló vonatokra vártak.

A pályaudvarokon a későbbi járatokról azonban semmilyen információt nem tudtak adni, az esetleg elinduló vonatokkal kapcsolatban is elmondták: semmilyen garancia nincs arra, hogy a szerelvények menetrendszerűen megérkeznek a célállomásra.

A BKV még nem érzi a sztrájkot

A Budapesti Közlekedési Vállalat folyamatosan figyeli azokat a vonalakat, ahol az utasforgalom növekedésére lehet számítani a sztrájk idején. A BKV fődiszpécsere elmondta, hogy egyelőre még nem érződik a vasutassztrájk hatása, de ha nagyobb fokú forgalomnövekedést regisztrálnak, akkor sűrítik a közlekedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik