Főként nyugaton és északon várható szórványosan kisebb eső, záporeső, a magasabb fekvő helyeken havas eső, hózápor. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.
Vasárnap délelőtt általában erősen felhős lesz felettünk az ég. Elszórtan fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Az északias szél reggelig általában gyenge vagy mérsékelt marad, majd a délelőtti óráktól a nyugati országrészben egyre gyakrabban megélénkül. A tartósabban derült, szélcsendes részeken pára- illetve ködfoltok képződnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű.
Vasárnap délután gyakran lesz erősen felhős az ég, de kevés napsütés is várható. Főként keleten lehet eső, záporeső. Az északi, északnyugati szél a Dunántúl nyugati felén gyakran megélénkül, a késő délutáni óráktól időnként meg is erősödhet, másutt gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A délutáni órákban 10 fok közelében lesz a hőmérséklet.
