A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) papír-, író- és irodaszer-beszerzésre kiírt központosított közbeszerzési pályázatát idén is az Ápisz-BudaPiért nyerte meg 4,2 milliárd forintos ajánlattal.
A napilap piaci információkra hivatkozva azt írja, hogy a „kiélezett” verseny gyümölcse az lett, hogy a piaci árnál esetenként 30 százalékkal drágább terméket szállít a győztes (ÁBP) a központosított közbeszerzés alá tartozó állami és önkormányzati intézményeknek.
Az írás szerint az ÁBP „haveri cégnek számít”, mivel korábban az ABP igazgatósági tagja volt Antalóczi Zoltán, aki most a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Altus felügyelő bizottságának tagja. Ugyancsak korábban az ÁBP igazgatóság elnöke volt Szabó Pál, aki később a Gyurcsány-kormányban közlekedés miniszteri posztot töltött be.
