Belföld

Nyíregyházán van a világ legjobb középülete

A Nyíregyházi Főiskola campusa nyerte el idén a világ legjobb középületének járó nívódíjat a Prix d'Excellence elnevezésű nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton. Az elismerést ünnepélyes keretek között csütörtökön adták át a főiskolának Nyíregyházán.

A párizsi székhelyű Nemzetközi Ingatlanszövetség és a The Wall Street Journal amerikai üzleti napilap által kiírt nívódíjpályázat középületek kategóriájában első helyezést elért oktatási intézmény csatlakozott a korábbi magyar díjazottak táborához, így a Művészetek Palotájához és a gödöllői kastélyhoz. A pályázaton már megépült építészeti együttesekkel vagy egyes épületekkel lehetett részt venni nyolc kategóriában. A díjak odaítélésekor az épületek esztétikai, méretbeli tulajdonságai mellett a minőséget és a működtetés színvonalát egyaránt vizsgálta a nemzetközi zsűri.

A 75 ezer négyzetméter alapterületű campus épületeinek fejlesztését és új tömbök építését még 2000-ben határozta el az intézmény vezetése – mondta az átadóünnepségen Jánosi Zoltán, a főiskola rektora. A tízezer diákot oktató és ezer dolgozót foglalkoztató intézmény ingatlanfejlesztései immáron kilencedik éve tartanak: az első ütemben a campus központi épülete, a hallgatói információs központ, valamint a mezőgazdasági és műszaki kar épületegyüttese épülhetett meg, majd az ifjúsági szálló megépítése és a kollégium felújítása következett, melynek révén 1600 diákot tudnak európai színvonalú körülmények között elszállásolni.

Az utóbbi három esztendőben a régi oktatási épületek felújítása, az informatikai rendszer, valamint a campus energiaközpontjának korszerűsítése valósult meg. A rekonstrukciókkal párhuzamosan rendezték a zöld felületeket, illetve új parkolókat, járdákat és kerékpárutakat építettek. A Nyíregyházi Főiskola kilenc év alatt ütemezetten 60 millió dollárt fordított a fejlesztésekre, amelyet világbanki, állami és PPP-források segítségével fedezett.

Jánosi Zoltán az eseményen azt is elmondta: a világbajnoki cím feljogosítja az intézményt, hogy épületein és hivatalos nyomtatványain elhelyezze „A világ legjobb középülete 2009” feliratot. A Prix d’Excellence idei pályázatán egyébként három kategóriában szerzett első helyet európai fejlesztő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik