Belföld

Szakadhat a koalíció a fővárosban

Az MSZP újragondolja az SZDSZ-szel kötött koalíciót a fővárosban, amely során Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyetteseket visszahívhatják - értesült a Népszabadság.

A budapesti ügyek a parlamenti frakció hétfői ülésén újra előkerültek. A Népszabadság szerint több képviselő élesen támadta a budapesti vezetést, elsősorban a BKV-botrányok miatt. Keller László azt javasolta, hogy a frakció számoltassa el Burány Sándort és Molnár Zsolt ügyvezető alelnököt a budapesti történésekről. Keller felszólalása után Szabó Zoltán képviselő is a fővárosi vezetéssel szemben foglalt állást, Juhászné Lévai Katalin pedig a budapesti lista újragondolását javasolta. Molnár Zsolt válaszul elsősorban a BKV-ügyek rendezésének lehetőségeiről beszélt.

A Népszabadság úgy tudja, hogy Lendvai Ildikó pártelnök és a budapesti vezetés ma ismét tárgyaló asztalhoz ül. Az egyeztetés célja egy olyan forgatókönyv kialakítása, amely lehetőséget biztosít az MSZP arcvesztés nélküli kivonulásához a fővárosi botrányokból. A budapestiek hajlanak arra, hogy Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek visszaadják megbízásukat, és nem is jelölnek helyükre új embert. Álláspontjuk szerint újra kell gondolni a koalíciót az SZDSZ-szel. A két főpolgármester-helyettes visszahívása nem jelentené a közgyűlési többség feladását. Olyan helyzet alakulna ki, mint annak idején országosan a kisebbségi kormányzás idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik