Belföld

Üvöltözött Kósával a miniszter

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere az Országgyűlésben is felolvasta az önkormányzatok 12 pontos követelését. Válaszában Molnár Csaba kancelláriaminiszter indulatos hangon kifejtette: Kósa Lajos hazudik, és Debrecenben is sok a mutyi és a panama. Ráadásul azt is politikustársa fejére olvasta, hogy nincs diplomája. Videó!

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere az Országgyűlés plenáris ülésén elmondta: az emberek az önkormányzatokban érezhetik igazán, hogy az történik, amire szavaztak. „A rendszer komoly finanszírozással indult, a költségeket 90 százalékban az állam finanszírozta. Emellé jelentős vagyont adott” – emlékeztetett a Fidesz frakcióvezető-helyettese arra, hogyan indult 1990-ben az önkormányzati rendszer. Hozzátette: eljutottunk odáig, hogy az önkormányzatok a szakadék szélére kerültek, a költségeknek már kevesebb mint 50 százalékát finanszírozza az állam.

Szerinte az önkormányzatok alapműködésének feltételeit sem biztosítja az állam, sem anyagilag, sem jogilag – a kormány hibájából. „Emiatt hívtunk össze egy tiltakozást a Kossuth téren, ahol soha nem látott számban jöttek el önkormányzati, választott politikusok” – mondta Kósa Lajos, felolvasva az ott bejelentett 12 pontot.


a 12 pont



1. Minden önkormányzat alapvető célja polgárainak jólétének és biztonságának megteremtése.
2. Minden önkormányzatnak joga van az élethez, sorsáról csak lakói dönthetnek.
3. A magyarok legfontosabb városa a főváros, Budapest.
4. Minden falu, város és megye a mi közös örökségünk, értékünk.
5. A legfontosabb városnak, Budapestnek kötelessége kiállni a legkisebb faluért is.
6. Minden településnek joga van az iskolához.
7. Minden településnek joga van templomához és kultúrájához.
8. Minden településnek joga van legalább egy rendőrhöz, ha ezt az állam nem biztosítja, joga van megszervezéséhez.
9. A kormány csak úgy adhat kötelező feladatot az önkormányzatok számára, ha azoknak feltételeit biztosítja.
10. Minden önkormányzatnak joga van a vagyonhoz.
11. Minden önkormányzatnak joga van a jövedelemhez.
12. Minden önkormányzatnak joga van az ellenállásra a törvényes keretek között, ha az állam a létet, a törvényességet vagy az alkotmányosságot veszélyezteti.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter válaszában elmondta: a tüntetés kudarcba fulladt, kevesen mentek el. Pedig volt, ahol fenyegetéssel, illetve állami pénzből szervezett buszokkal szállították fel a demonstrálókat a Kossuth térre. A politikus szerint hazugságokat mondott Kósa Lajos. „Hiteles, de takarékos költségvetést tervezünk. A kormány megegyezett a kórházakkal, az egyházakkal, a fogyatékos szervezetekkel is. Csökkentettük és tovább csökkentjük a távhő áfáját” – sorolta érveit Molnár Csaba.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy Debrecen több állami pénzt kapott, mint a Széchenyi-terv keretében egész Magyarország. Molnár Csaba azt mondta, hogy mutyi és panama van Kósa Lajos városában is. „Én csak azt szeretném kérni, hogy okuljanak önök is úgy, mint Nagykanizsa polgármestere” – mondta a politikus válaszában, utalva arra, hogy a fideszes városvezető azt mondta szintén fideszes képviselőtársairól, hogy „ezektől a keselyűktől meg kell óvni a kasszát”.

„Kevesebb mutyi, kevesebb panama, több pénz egészségügyre, több pénz oktatásra. Ehhez nem kell közgazdasági diploma” – mondta a miniszter, utalva arra, hogy Kósa Lajosnak máig nem sikerült megszereznie közgazdász diplomáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik