Vélhetően a rossz idő miatt mindössze 2-300-an voltak a Hősök terén a „Jöjj és lásd!” nevű demonstráción, amelyen civilszervezetek tiltakoztak a cigányság hátrányos megkülönböztetése ellen – jelentette az FN.hu helyszíni tudósítója. A rendezvényen fellépett a Váradi Roma Café, a Szilvási Gipsy Band, a Romano Drom, az Amala Együttes, valamint Eniko és Ricardo; a műsor moderátora Bakács Tibor volt.
A résztvevők többsége vidékről érkezett roma, a fővárosi cigányság még csak nem is képviselteti magát – tudta meg tudósítónk az egyik szervezőtől. A rendezvényt senki nem akarta megzavarni, és a rendőri biztosítás sem volt feltűnő – mondta munkatársunk, aki a politikai elit tagjai közül egyedül Gulyás József szabad demokrata képviselőt látta a téren.
Kevesen voltak, de jól érezték magukat (Fotó:MTI)
Nincs szükség cigányzenére
Elsőként Szilvási István, a Szilvási Gipsy Band vezetője beszélt az egybegyűltekhez. Elmondta: a demonstráció nem arról szól – mint ahogy a sajtó azt hírül adta -, hogy a cigány vezetők volnának felelősek a romák kitaszítottságáért. A pesti pubokban nincs szükség cigányzenére, ezért a roma muzsikusok paprikát árulnak – mondta.
Úgy vélte, a börtönökben azért több a roma fogva tartott, mert ugyanazért a bűncselekményért a cigányok súlyosabb büntetést kapnak, mint a többséghez tartozók. ”Bűnözik a cigány, hogy legyen mit enni, mert számára a család a legfontosabb” – mondta, és úgy vélte, hosszabb távon az integrált oktatás oldhatja meg a cigányság gondjait.
A mintegy 120 kilométeres távolság megtétele után Kállai László, a demonstráció szervezője azt mondta: hosszú volt az út, de minden út egy kis lépéssel kezdődik. Ők ezt most megtették, a cigányságnak és a többségi társadalomnak kell a következő lépéseket megtenniük, hogy a romáknak is egyforma jogai legyenek az országban. Kállai aszerint a romáknak nem szabad esélyt adniuk arra, hogy kikezdje őket a média.
A koncertek után a színpadon felolvasták az államfőnek írt petíció szövegét a már mintegy ezer fős közönségnek. Ebben többek között azt kérik Sólyom Lászlótól, hogy vegye kezébe a vezető szerepet a cigányság integrációért folytatott küzdelemben, „végezze azt a feladatot, amire felesküdött: legyen a nemzet egységének megtestesítője és emelje fel a szavát azokért, akiket gettóba zárnak, akiket kiközösítenek és akiket nem hallgatnak meg”.
Ez után a résztvevők a Sándor-palotához mentek, ahol a köztársasági elnök munkatársa átvette petíciójukat.
A legnagyobb romatüntetést tervezték
A hazai cigányságot érintő hátrányos megkülönböztetés ellen emelt szót a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet által rendezett gyalogmenet, és a Hősök terén tartozz rendezvény.
Kállai László, a szervezet elnöke és néhány társa október 3-án indult el gyalogosan Jászladányból, hogy a romákat sújtó, az egészségügyben, a közoktatásban az igazságszolgáltatásban és a médiában tapasztalható sújtó diszkrimináció ellen tiltakozzanak.
A menetről még több információ és sok kép itt látható.
