Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője a lapnak elmondta, módosító indítványukban javasolni fogják, hogy a kiegészítő támogatás összege a következő tanévtől a jelenlegi 64 ezer forint maradjon, szemben azzal a költségvetési javaslattal, amely 2010 szeptemberétől nem tartalmaz forrást az ilyen képzésekhez.
Elképzelésüket a frakció és a kormány is támogatja – tette hozzá a szocialista politikus.
