A megmozdulást az MDF és a Polgári Fórum szervezte, de megjelentek az MSZP és az SZDSZ, valamint több civil szervezet képviselői is, és mindegyikük felolvasott egy-egy követelést. Az elmondottakat petícióként a városháza kapujára ragasztották.
A szónokok egyenlő lehetőséget követeltek az önkormányzati lapban és televízióban, szót emeltek a város eladósítása, a volt jegyző eltávolítása, a Szent István Gimnázium tanárainak elbocsátása ellen, valamint követelték, hogy állítsák le a Búbánat-völgyi beruházást, amely során szerintük Meggyes Tamás háza elé építenek tavat közpénzből.
Az önkormányzat nem követett el törvénytelenségeket, intézkedéseiket nem szégyellik, azokra inkább büszkék – mondta Meggyes a demonstrációra reagálva. „Egy harmincezres városban százötven ember nem számottevő erő, akkor sem, ha hetente tüntetnek. A megmozdulást az MDF szervezte, de ott voltak az MSZP, az SZDSZ és más civil formációnak nevezett párttöredékek önkormányzati képviselői is. Ők tudják a választ a kérdéseikre, de az áll érdekükben, hogy rossz hírek terjedjenek Esztergomról” – tette hozzá Meggyes Tamás.
A város vezetője szerint a Fidesz győzelme kétségtelen, ezért őt emberként próbálják támadni, azonban „a Fidesz és Meggyes Tamás nem két külön dolog” – jelentette ki.
