Szeptember 26-án este egy helyi fideszes képviselő megtámadta a „dolgát végző” nyugdíjast – tette közzé a Békés Megyei Online egy helyi weboldalra, a Dévaványa.com-ra hivatkozva. A megyei internetes lap arról is beszámolt, hogy a konfliktus hátterében egy évtizedekkel ezelőtti szidalmazás, illetve egy közelmúltbeli focimeccsen történt állítólagos „bekiabálás” áll. Az esetnek több szemtanúja is volt, sőt feljelentés is született az ügyben.
Oltyán Sándor, a térség illetékes rendőrkapitánya az MTI-nek megerősítette a feljelentés tényét, és mivel a beszerzett orvosi látlelet alapján könnyű testi sértésnek minősült az eset, az ügyben a szarvasi városi bíróság fog döntést hozni.
Dékány József képviselő elmondása szerint már évek óta inzultálta őt, illetve a helyi képviselő-testület tagjait a későbbi sértett. Kijelentette: nem volt ittas, igaz egy sört és egy röviditalt elfogyasztott. A kocsmába a feleségével tért be, és már akkor szidalmazta őt az idős férfi. Később a WC előterében is folytatta, s ekkor került vele konfliktusba úgy, hogy esetleg „felsértette az orrát”. Sajnálja, hogy ilyen lejárató ügybe keverte egy helyi internetes portál, ám tettéért vállalja a felelősséget – mondta.
