A karbantartó személyzet tagjai régi edényeket mosogattak a műhelykonyhában, amikor az egyik edénybe beleszáradt nátrium-vegyület reakcióba lépett a vízzel, és kisebb robbanás történt. A baleset miatt kitört a műhely két ablaka, és több alkalmazott megsérült.
Nincs pánik
A baleset egy olyan helyen történt, ahová nem juthatnak el a gyermekek, mert még a folyosóját sem közelíthetik meg, így az iskolában lévő diákokat nem veszélyeztette a robbanás, az órákat tovább folytatták – közölte Gócz Éva, az intézmény igazgatója.
Egy ember súlyosan, négy pedig könnyebben megsérült; közülük egy ember a helyszínen maradt, a többieket kórházba szállították.
Az FN.hu helyszíni tudósítója szerint a tűzoltók már a gimnáziumhoz érkeztek, a diákok körében azonban nincsen pánik.
Ammónia a lefolyóban
Az iskolát kiürítették, mert a lefolyóba került nátrium és ammónia továbbra is robbanásveszélyes. Arra az időre, amíg a szakemberek eltávolítják az anyagokat, az 562 tanuló és tanár nem tartózkodhat az épületben – mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
A sérültekről a szóvivő azt közölte, hogy három embert az üvegszilánkok vágtak meg, egy ember pedig a vegyi anyagoktól kapott mérgezést, őt a toxikológiára szállították.
