Belföld

„Pancser puccsra” készült a Fidesz?

Pancser puccsot próbált végrehajtani a Fidesz Szombathelyen, de nem jártak sikerrel – közölte Nemény András, az MSZP önkormányzati közgyűlési frakcióvezetője.

A helyi Fidesz-KDNP-képviselőcsoport vezetője csütörtökön jelentette be: a Fidesz-KDNP-Pro Savaria frakciószövetség rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi még szeptemberre, hogy a szombathelyi önkormányzat feloszlathassa önmagát. Miközben az ellenzéki párt helyi politikusai azt kommunikálják, hogy nem tudnak együtt dolgozni a szocialista-szabad demokrata városvezetéssel, az elmúlt egy évben minden döntés a Fidesz közreműködésével született, hiszen egy éve ők alkotnak többséget a közgyűlésben – mutatott rá Nemény András.

„Látszik, hogy ez egy központi döntés volt a Fidesz központja részéről, hiszen nemcsak Szombathelyen próbálták meg feloszlatni a közgyűlést, hanem Nagykanizsán és Fóton és több alkalommal Székesfehérváron is” – mondta. Hozzáfűzte: az MSZP-SZDSZ-koalíció a soron következő rendes önkormányzati választásokig szeretné biztosítani a város működőképességét. Ezért amikor kiderült, hogy a most csütörtöki ülést a polgármester elhalasztja, az MSZP-SZDSZ-frakció javaslatot tett egy rendkívüli közgyűlés összehívására. Beadványukat már szerdán eljuttatták a város jegyzőjéhez.

Nem arról van szó, hogy a Fidesz kezdeményezését támogatnák, a rendkívüli közgyűlés időpontjának meghatározására egyedül a polgármester jogosult, azt véleményük szerint valamikor októberben kell majd megtartani. Ipkovich György polgármester október 2-ára halasztotta a most csütörtöki közgyűlést. A szocialisták feltételezik, hogy a Fidesz ebben az időpontban nem lesz hajlandó részt venni az ülésen, ezért látták helyesnek rendkívüli közgyűlés összehívását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik