Kemény megszorításokra készül Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke – derül ki abból a munkaanyagból, amelyet a múlt héten tárgyalt a médiumot felügyelő kuratórium elnöksége. A tervet a testület nem fogadta el – egyes források szerint kidolgozatlannak tartotta, mások szerint még szigorúbb megszorítás készül, mivel a jövő évi költségvetés hétmilliárd forintot, a tévés büdzsé negyedét vonná el a médiumtól.
A belső gyártású Tévé ügyvédje kedden már nem került adásba, amelyben Juszt László szerkesztő-műsorvezető külsősként vesz részt. A tévés szerint ha a tárgyalások végén nem kerül vissza a képernyőre, akkor ezt úgy értékelné, hogy megkezdődött a jobboldalnak kedvező politikai tisztogatás.
Gyárfás Tamás, a külső gyártásban készülő Nap-kelte producere szerint ellenkezne minden logikával, ha a pénzgondokkal küzdő MTV egy olyan műsor szerződését mondaná fel, amely számára semmibe nem kerül. A tévékuratórium elnökségében tárgyalt „megszorító csomag” viszont úgy számol, százmilliós reklámbevétellel járna, ha ismét belső gyártásba vennék a reggeli információs adást.
A tervekkel ellentétben Baló Györgynek sem lesz saját közéleti műsora az MTV-n. A Székely Ferenccel közösen előkészített produkcióból ugyanis az új helyzetben Székely „kimaradt” volna, mivel külsős producerként vele az MTV nem köt szerződést.
