Belföld

Kitíltják a taxikat a Margit hídról

Októbertől a taxik sem használhatják a budapesti Margit hidat. Az indoklás szerint lassítják a forgalmat és veszélyeztetik a híd felújításának határidejét. A múlt héten egyébként a reggeli csúcsforgalomban 369 taxi ment át a hídon, a fele nem vitt utasokat.

Október elején megváltozik a hídon a forgalmi rend, a közösségi közlekedést ugyanis átterelik a déli oldalon kiépített ideiglenes vágányokra. Ettől kezdve a közlekedés építési területen zajlik majd, s az új közlekedési rend a forgalombiztonság miatt az eddigieknél is szigorúbb lesz.

Dugó a Margit hídon

Csúcsidőben már most is hosszú személygépkocsisor alakul ki a villamosok között, lassítva ezzel az áthaladást. Az új forgalmi sávban azonban még a jelenleginél is nagyobb torlódások keletkeznének. Ezért a BRFK, a BKV, a hídfelújítás kivitelezője és lebonyolítója egyaránt azt kérte a fővárostól, hogy az ideiglenes vágány kiépítését követően ne közlekedhessenek taxik a hídon.

A rendőrség álláspontja szerint a taxik már most is akadályozzák a közösségi közlekedést. A kivitelező pedig jelezte, hogy “akadályoztatásnak tekintené, ha a taxiközlekedés fennmaradna az építési területen, ez ugyanis veszélyeztetné a felújítás határidőre történő szakszerű megvalósítását.

Sokan átsurrannak

Az elmúlt héten a reggeli csúcsidőben forgalomszámlálást végeztek a hídon, e szerint reggel 7 és 9 óra között 174 busz és villamos, 337 kerékpáros és 363 taxi közlekedett, a 363 taxiból 165 nem szállított utast.

Nyáry Krisztián beszámolt arról is, hogy a Margit híd lezárásával összefüggésben foglalkozott a kabinet a kerékpáros-közlekedés kérdéseivel is. Mivel a felújítás alatt a biciklisek csak a kerékpárt tolva haladhatnak át a hídon, a főváros másik két hídon biztosítja részükre a kerékpározást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik