Belföld

Budai Bernadett Nyakó István társa lesz

Budai Bernadett - Nyakó István mellett - az MSZP szóvivője lesz november 1-től - tudta meg az MTI szocialista forrásból.

Az MTI információi szerint az még nem dőlt el, hogy pontosan milyen munkamegosztásban dolgozik a két szóvivő.

Budai Bernadett jelenleg a miniszterelnöki delegációval az Egyesült Államokban tartózkodik, az MTI-nek telefonon annyit mondott: a hír nem kívánja kommentálni.

Az MTV a múlt héten számolt be arról, hogy Budai Bernadett távozik a kormányszóvivői posztról.

A távirati iroda májusban írta meg, hogy Budai Bernadett az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként indul a 2010-es országgyűlési választáson Ferencvárosban. Már akkor tudható volt, hogy ez nem fér össze a kormányszóvivői feladatokkal.

A párt szóvivője – a választmány által júniusban elfogadott szempontok szerint – biztos mandátumszerző helyet kap így az országos listán.

Budai Bernadett 2007 júniusa óta kormányszóvivő. Korábban öt évig a Vision Consulting cég politikai elemzőjeként dolgozott, két évig pedig a Pénzügyminisztérium kommunikációs tanácsadója is volt. Két évvel ezelőtt Daróczi Dáviddal együtt nevezték ki kormányszóvivőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik