Orbán Viktor a HírTv Péntek8 című műsorának adott interjúban elmondta: szétesett Magyarországon a közbiztonság. Ezért kell egy Belügyminisztérium egy belügyminiszterrel, illetve megfelelő számú rendőr, akik helyre állítják a rendet. A Fidesz elnöke szerint ezt nem azzal lehet elérni, hogy minden sarokra rendőrt állítanak, hanem úgy, hogy ha valaki bűncselekményt akar elkövetni, úgy lássa, ez Magyarországon esélytelen.
„Az új kormány helyreállítja Magyarországon a közbiztonságot és a közrendet is” – hangsúlyozta a politikus. Mindehhez szerinte olyan vezetők kellenek, aki férfias kiállású, és a rendőrök tisztelik.
A legveszélyesebb költségvetés
Orbán Viktor szerint lehangoló állapotban van az ország, és ezt a költségvetés csak tetézi. „De bizakodó vagyok, 2010 a remény éve lesz” – hangsúlyozta. A pártelnök bízik abban, hogy az ország ki tudja javítani a hibákat.
Szerinte az „ország is vár” rájuk, mert – mint fogalmazott – „kiderült, hogy a régi udvarló himpellér volt”. Hozzátette: készülnek az országgal való találkozóra. Orbán Viktor azt mondta: a győztes feladata, hogy igazságot tegyen és rendet tartson.
Orbán Viktor szerint a mostani az elmúlt 20 év legveszélyesebb költségvetése, amely magyar családok millióit veszélybe sodorja. „De bizakodó vagyok. Kevés a pénz, de azt biztosan tudom, hogy nem az emberekkel és nem az országgal van baj” – emelte ki, hozzátéve: az emberek dolgoznának, az országnak pedig jók az adottságai. „A baj a kormánnyal van, tőlük kell megszabadulni”.
Új korszak kezdődik
A Fidesz elnöke szerint a kormányváltással új korszak kezdődik, és ezt az emberek már másnap érzékelni fogják. „Képesek vagyunk magunkon segíteni – ez az új kormány hitbéli alapja” – fogalmazott Orbán Viktor.
Az jelenti a legnagyobb kihívást számára, hogy az országot feszítő dühből munkát és alkotó energiát nyerjen ki. „Azért utasítjuk el az együttműködést a szélsőségesekkel, mert ők ezt a dühöt romboló energiává alakítják” – hangsúlyozta a politikus.
A Fidesz elnöke szerint hamar jönnek majd az eredmények, hiszen lesznek munkahelyek, rendbe teszik a kórházakat, az orvosokat és ápolókat megbecsülik majd erkölcsileg és anyagilag is, illetve a legkisebb településen is lesz iskola, vagy legalább alsó tagozat.
Orbán hisz a mezőgazdaságban
Orbán Viktor úgy véli, nagy lehetőségek vannak az országban, például a tranzitgazdaság területén. „Jók az adottságok, hogy a kereskedelem Magyarországon menjen keresztül”. Hozzátette: falusi származásúként hisz a mezőgazdaságban, és nagy terveik vannak például az öntözhető területek megnövelésére. Mint elárulta, már tárgyal nagy élelmiszeripari felvevőkkel is.
Végül kiemelte a természeti adottságokat is, a gyógyvizetek, fürdőket. Matolcsy György vezetésével munkacsoport is alakult már ennek a gazdasági területnek a figyelésére.
Orbán Viktor kiemelte: 10 éven belül egymillió új munkahelyet fognak teremteni, de inkább előbb.
A szlovák ügyet nekünk kell megoldanunk
A HírTv azon kérdésére, hogy Orbán külön kérésére a fideszes EP-képviselők miért szavazták meg Barrosót ismét a bizottság elnökének, a politikus azt mondta: azért kérte erre párttársait, mert senki másnak nem volt esélye, és mindenki más rosszabb lett volna Európának és Magyarországnak is.
Szlovákiával kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: ezt nekünk kell megoldanunk, mert – mint valaki az unióban kifejtette neki – „az EU nem óvóbácsi”. Azt viszont a pártelnök furcsállotta, hogy Bajnai Gordon a Robert Ficóval történt találkozója előtt nem egyeztetett Csáky Pállal, illetve a felvidéki magyarok képviselőivel.
Új költségvetés lesz
A Fidesz elnöke az előrehozott választásokkal kapcsolatos forgatókönyvekre reagálva azt mondta, nem kalkulál, a felkészülésre koncentrál. Minél előbb lesz választás, annál jobb. Az új kormány új költségvetést fog megalkotni, hiszen más gazdasági irány szerepel a terveinkben. De egy április elejei választásokkal számolva, míg feláll a kormány, az első félév rá fog menni erre a költségvetésre, ami pedig óriási károkat okozna – mondta Orbán Viktor.
Orbán Viktor, mint mondta, nem érti a kormányt, miért fogadják el ezt a költségvetést, hiszen ők úgyis újat fognak elfogadni, és szerinte az MSZP érdeke sem ezt kívánja.
Felelősségre vonás jön
A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az új kormány visszaállítja majd a politikai felelősséget, a hivatallal való visszaéléseket pedig kivizsgálják majd.
A sukorói ingatlanüggyel kapcsolatban azt mondta, hogy miután „elzuschlagosították” és „elbékávésították” az országot, most szerencsemalaccá akarják alakítani. Ám Orbán szerint nem érdemes egy lapát földet sem odább tenni Sukorón, mert vissza fogják állítani.
A jelenlegi kormánnyal kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: a szocialistáknak nem a Fidesszel van baja, hanem a néppel.
