Belföld

Három éve tudjuk: “elkúrtuk”

Három éve szivárgott ki Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde. Szakértők szerint az MSZP népszerűsége egyébként is zuhant volna, ám a felvétellel végleg hitelét vesztette a kormány, és ez még sokáig kísérteni fogja. A Fidesznek eddig jó adu volt a kezében, ám kormányra kerülése esetén már a kormányzásuk lesz a legfőbb téma.

Az őszödi beszéd emléke, uralkodóvá vált értelmezése az utóbbi években meghatározó erejű politikai szimbólummá, a politikai nyelv részévé vált. Ebben az értelemben az őszödi beszéd, mint a hazugság jelképe jelen van Gyurcsány Ferenc lemondása után is, és várhatóan nem felejtődik el, hanem hosszú ideig a magyar politikai közbeszéd része marad – fogalmazott Juhász Attila.

A Political Capital igazgatóhelyettese ugyanakkor hangsúlyozta: az közkeletű tévhit, hogy a 2006-ban alakult kormánykoalíció, illetve az MSZP támogatottságának zuhanását elsősorban az őszödi beszéd kiszivárgása okozta. „A gyors népszerűségvesztés már 2006 nyarán lezajlott, rögtön a választás után kiderült ugyanis, hogy a kormány a kampányígéreteivel ellentétes intézkedések megtételére készül. Az őszödi beszéd ezt követően szivárgott ki, és inkább az volt a hatása, hogy állandó hivatkozási alapot jelentett a kormányfővel szemben, így Gyurcsány Ferenc képtelen volt visszaépíteni saját, valamint kormánya és pártja hitelességét” – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy jobb kormányzati teljesítmény és az MSZP meggyőzőbb politizálása mellett valószínűleg az őszödi beszéd jelentősége sem lett volna ekkora.

Őszöd szimbóluma fontos

Lakner Zoltán is arra emlékeztet, hogy az MSZP népszerűsége a megszorítások 2006. júniusi bejelentésétől fogva meredeken zuhant. „A kiszivárgott őszödi beszéd inkább azt a hatást gyakorolta, hogy szimbolikusan hozzátapasztotta a hazugságvádat Gyurcsányhoz és az MSZP-hez – hónapokkal azt követően, hogy már kiderült: a dolgok nem úgy állnak, ahogy a kampányban mondták. Őszöd tehát inkább szimbólumként fontos, nem önmagában” – hangsúlyozta lapunknak a politológus.

Gyurcsány Ferenc - a kiszivárgás után két és fél évvel mondott le (Fotó: MTI)

Gyurcsány Ferenc – a kiszivárgás után két és fél évvel mondott le (Fotó: MTI)

A Vision Politics elemzője szerint Őszöd annyiból „kísérteni” fog, hogy valószínűleg nincs „épeszű politikus”, aki úgy akarna járni, mint Gyurcsány, akiről hetekkel a választási kampány után kiderült, nem tudja tartani ígéreteinek jelentős és fontos részeit, ráadásul gyanítható, hogy ezt tudhatta is. „Talán ennek is betudható, hogy a Fidesz homályosan beszél – amikor egyáltalán beszél – kormányzati terveiről. Igyekszik érzékeltetni, hogy nem lesz túl könnyű 2010-től sem a helyzet, hiszen látják annak a kockázatát, amit a velük kapcsolatos választói várakozás jelent. Nehéz feladat áll előttük, mert ez a várakozás hatalmas, hiába próbálják mérsékelni – és még nem is volt választási kampány, amikor ígérni szokás” – tette hozzá a szakértő.

Komoly teher az MSZP-nek

Lakner Zoltán úgy látja, hogy az MSZP számára Őszöd komoly nehézség, mert a megszorítás 2006-os, ígéretek ellenére történő életbe léptetése – amire azért volt szükség, mert az MSZP hagyta elszállni a költségvetést –, majd az őszödi sokk végletesen aláásta a párt hitelességét.

„Innen nagyon nehéz visszajönni, egyetlen lépésben (pl. egy jó kampánnyal) pedig még nehezebb. Különösen úgy, hogy a megszorítást 2009-ben újabb megszorítás követte a világválság miatt, és a reformokat a 2008-as népszavazás után politikai értelemben feladta az MSZP” – véli a Vision Consulting elemzője.

A politológus szerint a Fidesznek, ha kormányra jut, szembe kell néznie majd azzal, hogy nem hivatkozhat minduntalan Őszödre. 2011-ben már a Fidesz kormányzása lesz a fő téma, nem az, mit csináltak valaha a szocialisták.

Túlmutat Gyurcsányon

Az őszödi beszéd hatása túlmutat Gyurcsány Ferencen, a hazugság bélyege ugyanis nemcsak a volt kormányfőre ragadt rá, de az MSZP-re is. Akárki vezeti is a szocialista pártot, az ellenzék 2010-ben is előveheti a szöveget és a hazugság vádjával illethet minden kormányzati ígéretet. Ahogy ezt folyamatosan meg is teszik, és a mostani kormányt a Gyurcsány-kabinet folytatásának tekintik – véli Szomszéd Orsolya.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint a hitelét vesztett kormánnyal szemben a Fidesz számára a beszéd komoly fegyvertény, hiszen mondhatják, hogy a szocialisták elhallgatták az igazságot, ez be is igazolódott.

„Ami az MSZP drámai népszerűségesését illeti, az nem egyszerűen az őszödi beszéddel magyarázható, hanem azzal, hogy a megszorítások olyan sokként érték a baloldali szavazókat, hogy többé már nem tudtak bízni pártjukban. A hitelességi probléma miatt pedig a kormány egyetlen lépésével sem tudott javítani helyzetén, nem tudta megszólítani a kiábrándult volt MSZP-s választókat” – hangsúlyozta Szomszéd Orsolya az FN.hu-nak.

A politológus emlékeztet: az őszödi beszéd napvilágra kerülése után jelent meg az utcai erőszak Magyarországon, a szélsőséges erők a beszédet meglovagolva adtak hangot elégedetlenségüknek a különböző megmozdulások alkalmával. A beszéd miatti közfelháborodást többször igyekeztek kihasználni, hogy birtokba vegyék az utcát, ám a hangulat azóta megváltozott, nem mozgatja meg a tömegeket.

Három éve szivárgott ki

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006. május 26-án, egy hónappal a választási győzelem után az MSZP-frakció zárt balatonőszödi ülésén záróbeszédet mondott, melyben – meglehetősen szabad szájú stílusban – a bevezetendő reformok mellett érvelt a szocialista frakció tagjai előtt. (A beszédet teljes terjedelmében itt olvashatja!)

A záróbeszéd részletét 2006. szeptember 17-én ismeretlenek egyidejűleg több magyar sajtótermékhez is eljuttatták. Még aznap este tüntetők egy csoportja gyülekezett a Kossuth téren, másnap pedig demonstrálók megtámadták az MTV Szabadság téri székházát. Budapesten és számos magyarországi városban tüntetéssorozat következett, ahol demonstrálók, közéleti személyiségek, magyar és külföldi politikusok követelték a miniszterelnök lemondását. A Kossuth téren egy éven át mindennap tüntettek a kormány ellen, október 23-án pedig a rendőrök és a tüntetők is összecsaptak.

A Fidesz, mivel illegitimnek tekintette a miniszterelnököt, az önkormányzati választásokat a kormányról szóló népszavazásnak állította be. Ezen a Fidesz-KDNP elsöprő győzelmet aratott. Az eredmény után a párt 72 órás ultimátumot adott a kormánynak, ám az nem mondott le. Ehelyett a miniszterelnök bizalmi szavazást kért maga ellen, amelyen a kormánypárti képviselők egyhangúlag kiálltak Gyurcsány Ferenc mellett. Ettől fogva a fideszes és kereszténydemokrata képviselők a miniszterelnök valamennyi felszólalásáról kivonultak a teremből.

Gyurcsány Ferenc végül 2009. március 21-én, az MSZP kongresszusán mondott le. Utódja, hosszas keresgélés után, Bajnai Gordon lett. Máig nem tudni biztosan, hogy valójában ki is szivárogtatta ki a felvételt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.