Belföld

Fidesz: működésképtelenné teszik a kórházakat

Működésképtelenné teszi a kormány az ország, így Vas megye kórházait is az október 1-jén bevezetendő bázisalapú finanszírozással a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc (Fidesz) országgyűlési képviselő szerint.

A politikus közleményében elkeserítőnek nevezte, hogy a két hét múlva bevezetendő új finanszírozási rendről a kórházak vezetői, gazdasági szakemberei most, szeptember derekán még semmit nem tudnak, arról csak a hírekből informálódhattak.
Egy 1700 embert foglalkoztató intézmény, mint amilyen a Vas Megyei Markusovszky Kórház, ilyen hektikus körülmények között nem tud gazdálkodni – írta a vasi közgyűlés elnöke.

Sajnálatos ugyanakkor – fűzte hozzá -, hogy az áprilistól bevezetett “lebegtetett finanszírozás” után – melynek nyomán a megyei kórház az utolsó három hónapban az előző év hasonló időszakához képest 250 millió forinttal kapott kevesebb támogatást – október 1-jétől egy olyan fix finanszírozást fognak bevezetni, ami információik szerint újabb forráselvonást jelent az intézmény számára.

Kovács Ferenc kitért arra: a kormány a kórházak július-augusztus-szeptember havi teljesítményét visszamenőleg 20-25 százalékkal kisebb mértékben kívánja finanszírozni az eredetihez képest. Ilyen támogatási feltételek mellett az egészségügyi intézmények abba a lehetetlen helyzetbe kerülnek, hogy állandó kiadásaik fedezése mellett másra már nem tudnak költeni. Így nem tudják majd miből megvenni a gyógyszert, a kötszert, és még hosszan sorolhatnánk azokat a segédeszközöket, melyek a kórházak mindennapi működéséhez kellenek – tette hozzá.

Figyelmeztetett arra, hogy az intézmények emiatt egyszerűen nem tudják teljesíteni október 1-jét követően a többi között az egészségbiztosító és az ÁNTSZ előírásait sem, s ennek nyomán működési engedélyük kerül veszélybe. Az intézményfenntartó Vas Megyei Önkormányzat vezetése úgy látja: felháborító, hogy ismét olyan finanszírozási változást vezet be az egészségügyi miniszter, amelyet másokkal nem egyeztetett. Az tulajdonképpen nem más, mint a díjtételek egyoldalú módosítása, melynek eredményeként ma kérdésessé vált, hogyan és miből fogják a kórházak a hozzájuk érkező betegeket ellátni – mutatott rá Kovács Ferenc.

A megyei közgyűlés elnöke kiemelte: az ilyen mértékű alulfinanszírozás miatt az a rettenetes szituáció alakulhat ki, hogy a kórházak csak a sürgősségi ellátást lesznek képesek felelősséggel ellátni.

Leszögezte, hogy a Markusovszky Kórház év elején még rentábilisan működött, nem volt lejárt határidejű tartozása. Az állandó pénzügyi, finanszírozási módosítások miatt azonban mára 100-120 millió forintos tételnél kéri a fizetési határidő módosítását. Az intézmény a 70-100 fős létszámcsökkentés ellenére is az év végéig több mint 700 millió forintos bevételkieséssel kalkulálhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik