Belföld

A Fidesz megvágná az állami cégvezetők fizetését

Szijjártó Péter szerint "pofátlanul magas" fizetést kapnak az állami cégvezetők, ezért Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy a kormány radikálisan csökkentse az állami cégek vezetőinek fizetését.

Elfogadhatatlan, hogy amíg az állami cégek és intézmények vezetői milliós fizetéseket tesznek zsebre havonta az adófizetők pénzéből, addig az emberek a kormány költségvetése és elhibázott gazdaságpolitikája miatt egyre rosszabbul élnek – jelentette ki a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője.

A politikus hatalmas átverésnek nevezte a cégvezetők fizetésének nyilvánosságra hozatalát, ugyanis szerinte az érintettek további jelentős juttatásokban, például prémiumban részesülnek. Azaz, egyes esetekben a nyilvánosságra hozott fizetésnek minimum a dupláját kaphatják a cégvezetők.

“Azt követeljük, hogy az állami cégvezetők valós juttatásait hozzák nyilvánosságra, azt (…), hogy mennyi pénzt visznek haza havi lebontásban” – közölte az ellenzéki politikus. Amíg mindez kiderül, ezt a szerinte elfogadhatatlan helyzetet rendezni kell, hiszen “pofátlanul magas” fizetést kapnak az állami cégvezetők. Ezért nyújtanak be frakciótársaival – Balsai Istvánnal és Koszorús Lászlóval – országgyűlési határozati javaslatot, amelyben indítványozzák a radikális fizetéscsökkentést.

Szijjártó Péter a csökkentés mértékére vonatkozó kérdésre közölte: “sok esetben ezek a fizetések a felére is nyugodtan csökkenthetőek lennének, akkor sem lennének megélhetési problémáik ezeknek a cégvezetőknek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik