Belföld

Bajnai kedden számol be Sólyomnak

Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában találkozik Bajnai Gordon miniszterelnökkel, aki várhatóan a magyar és a szlovák kormányfői találkozóról tájékoztatja az államfőt.

Az MTI információi szerint a kormányfő várhatóan a szeptember 10-i magyar és szlovák kormányfői találkozóról, valamint a parlament őszi ülésszakának programjáról, elsősorban a jövő évi költségvetés részleteiről tájékoztatja a köztársasági elnököt.

A szeptember 10-i magyar-szlovák kormányfői találkozón a két miniszterelnök közös nyilatkozatban, fenntartva eltérő véleményüket a kérdés jogi aspektusára vonatkozóan, sajnálkozását fejezte ki Sólyom László köztársasági elnök augusztus 21-ei, Révkomáromba tervezett látogatásának körülményei miatt.

Bajnai Gordon és Robert Fico megállapodott abban is: annak érdekében, hogy elkerüljék a jövőben a hasonló eseteket, felkérik szakértőiket, dolgozzanak ki közösen egy javaslatcsomagot.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MTI-nek a szeptember 10-i találkozó után azt mondta: a miniszterelnök tájékoztatni fogja a köztársasági elnököt a magyar-szlovák kormányfői megbeszélésről, és Sólyom László államfő csak ezt követően alakítja ki álláspontját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik