Belföld

A miskolci polgármestert is fel akarták robbantani a terroristák

Több mint egy tucat bűncselekmény ügyében egyesítik hamarosan az eljárást a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg elleni nyomozásban, és további őrizetbe vételek várhatók - írta a Népszava.

A Budaházy György nevével jelzett szervezetnek eddig 12 tagját helyezték előzetes letartóztatásba, de információik szerint további sorozatos őrizetbe vételekre kerülhet sor, mert a Magyarok Nyilai szervezet kiterjedtebbnek bizonyul, mint azt korábban feltételezték.

A cikk felidézi, hogy a csoport négy tagját még áprilisban fogta el a rendőrség, majd letartóztatásba került Budaházy György, akit a terrorszervezet létrehozásával és irányításával is gyanúsítanak. Szeptemberig összesen 12 személyt tartóztattak le.

A Népszava úgy tudja: a csoport Káli Sándor miskolci polgármester, szocialista országgyűlési képviselő elleni bombatámadásra is készült áprilisban, de az utolsó pillanatban, állítólag már útban a politikus háza felé, a “végrehajtásra kijelölt harcosok” valamiért megijedtek, és nem vitték véghez Budaházy tervét. Őket is elfogta a rendőrség. A napilap szerint a terrorszervezet számlájára írják – mostantól hivatalosan is – a tavaly nyáron budapesti meleg-szórakozóhelyek ellen elkövetett molotov koktélos támadásokat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik