Belföld

Kolompár hátrébb lép

Jogköreinek nyolcvan százalékát négy helyettesére ruházza át Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, hogy az elkövetkezendő időszakban pártja felkészülését irányítsa a jövő évi országgyűlési választásokra.

Döntésem nem visszalépés, nem lemondás, továbbra is elnökként végzem a munkám, irányítom a négytagú elnöki munkabizottságot, de energiáim többségét az MCF Roma Összefogás Párt tevékenységére, választási felkészülésére akarom fordítani – fogalmazott Kolompár Orbán.

Az OCÖ elnöke azt mondta: döntésének nincs köze az ellene folyó büntetőeljárásokhoz, sem ahhoz, hogy korábban több képviselőtársa is lemondásra szólította fel, mert – mint fogalmazott – „az OCÖ stabil, erős, én és az általam vezetett elnökség a ciklust végigcsináljuk, gyakoroljanak bármilyen nyomást a igazságszolgáltatásra vagy bármire és bárkire”.

Kolompár Orbán közölte, hogy a kisebbségi törvény értelmében bármikor átruházhatja helyetteseire a jogköreit, így a jövőben az 53 tagú testületet a Lungo Drom (LD) színeiben mandátumot nyert Nagy József György, Dógi János, a Cigányszervezetek Országos Szövetségének elnöke, valamint a korábban is elnökhelyettesi pozíciót betöltő Balog József irányítja, a negyedik elnökhelyettes személyéről pedig az OCÖ következő közgyűlése dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik