Belföld

Az Új Szó Bajnait dícséri

Szlovákiai politológusok szerint jó vitaalapot teremtettek a csütörtöki magyar-szlovák kormányfői találkozóhoz azok a konkrét javaslatok, amelyeket Bajnai Gordon magyar kormányfő tett két pozsonyi napilapban megjelent hétfői írásában a szlovák–magyar kapcsolatok javítása érdekében - írta szerdán az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

Az újság megjegyezte, hogy Robert Fico szlovák kormányfő hivatala nem kívánt reagálni a felvetésekre, saját javaslatokkal pedig a találkozóig nem áll elő. A közlekedési minisztérium a lapnak küldött válaszában azt írta, hogy az összes, a magyar miniszterelnök által felvetett híd és út esetében folyamatos egyeztetés zajlik a két fél között.

Politológusok szerint viszont Bajnai Gordon javaslatai jó alapot jelenthetnek a csütörtöki tárgyalásra. Grigorij Meseznikov szerint nem is a konkrét javaslatokat, mint inkább azt kell pozitívan értékelni, hogy a magyar miniszterelnök írásban fordult a szlovákiai közvéleményhez. „Nem konfrontatív hangnemben (szólt), így a szlovákok láthatták, Bajnai konstruktívan áll hozzá a probléma megoldásához“ – mondta Meseznikov.

„Aki érzelemmentesen áll hozzá ezekhez a javaslatokhoz, annak nem lehet velük gondja“ – véli Miroslav Kusy. Ő azonban úgy látja: szlovák oldalon nincsenek meg annak a feltételei, hogy racionálisan tekintsenek az ilyen típusú felvetésekre.
Tavaly novemberben, Gyurcsány Ferenc és Robert Fico révkomáromi találkozóján az akkori magyar kormányfő is tett konkrét javaslatokat, a szlovák fél azonban azokat is elutasította – jegyezte meg a lap.

Bajnai Gordon a Sme és az Új Szó című lapokban megjelent írásában rámutatott: új hidak, befejezett gyorsforgalmi utak, közös kormányülések és közös együttműködési tanács, valamint ezekhez hasonló közös projektek is kellenek a sikeres magyar-szlovák együttműködéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik