Belföld

Navracsics: súlyos lesz az örökség

A Fidesz már a kormányzásra készül, de a párt parlamenti frakcióvezetője szerint nem lesz egyszerű megnyerniük a következő választásokat. Navracsics Tibor szerint ha győznek, súlyos örökséget vesznek majd át a jelenlegi kabinetből.

Bő fél év van még a következő parlamenti voksolásig, de a Fidesz frakcióvezetője egyelőre nem biztos pártja győzelmében.

Az MTI-nek arra a
kérdésre, miszerint egyértelmű-e, hogy a Fidesz kerül jövőre kormányra, nemmel
válaszolt.

Navracsics Tibor a Fidesz-kormány első lépéseivel kapcsolatban közölte, hogy ezeket már készítik elő, de – mint fogalmazott – “előbb nyerjük meg a választást”. Szerinte szoros, nehéz mérkőzés lesz.

Súlyos mínuszokat kell pótolni

Arra a felvetésre, hogy milyen örökséget vesznek át a Bajnai-kormánytól, Navracsics Tibor kifejtette: ezt akkor tudják meg, ha megnyerik a választást, de azt már most látják, hogy “súlyos lesz az örökség”.

Szerinte “súlyos mínuszokat” kell majd pótolni, amelyek nem csak anyagi természetűek, hiszen a polgárok irányába is komoly, nem anyagi jellegű tartozások vannak: például a gyülekezési és szólásszabadság tiszteletben tartása, a rendőrség jogszerű működése és még számos, a demokrácia minőségének romlását eredményező kérdés.

Navracsics Tibor elmondta: terveik között szerepel a családpolitikai rendszer 1998-2000 közötti időszakhoz hasonló szisztémájának felépítése; illetve az, hogy ha kormányra kerülnek, akkor az első intézkedések egyike lesz az ingatlanadó visszavonása.

Navracsics: súlyos lesz az örökség 1

Arra a felvetésre, hogy nem lesz forrás a családtámogatási rendszer visszaállítására, úgy reagált: az ígéretük nem azt jelenti, hogy a kormányalakítás másnapján visszahozzák a rendszert, hanem azt, hogy először a kevésbé forrásigényes intézkedéseket lépik meg. Szerinte ma közmegegyezés van arról, hogy akárki is alakítson kormányt, első feladata a gazdasági növekedés beindítása lesz.

Korlátok között a következő kormány

Navracsics Tibor úgy látja, hogy a kormány nagyon komoly korlátokat akar egy következő kabinet elé állítani a jelenlegi költségvetéssel, hiszen kiviszi a pénzt a rendszerekből. “Ezt a kabinet stabilizálásnak hívja, mi úgy gondoljuk, hogy ez rossz irányba tett lépés volt” – fűzte hozzá.

A közigazgatás tervezett fideszes átalakításával kapcsolatban úgy fogalmazott: céljuk a közigazgatás élethosszig tartó karriervonalának helyreállítása, valamint megteremteni annak lehetőségét, hogy a minisztériumok élén a politikai vezetők mellett legyen egy szakmai, politikamentes közigazgatási vezetőréteg is.

“Ha ez cserének minősül, akkor valóban, ilyen értelemben cserére készülünk” – mondta, megjegyezve, hogy ez inkább a magyar közigazgatás becsületének, szakszerű működésének helyreállítása.

A Fidesz nem foglalkozik a Jobbikkal

Hogy a Jobbik esetleges bekerülése a parlamentbe milyen kihívást jelentene a Fidesz számára, Navracsics Tibor úgy válaszolt: ez pontosan olyan kihívás, mint hogyha az MSZP kerül be az Országgyűlésbe, vagyis – ha a Fidesz nyeri a választást – egy ellenzéki párt lesz. A frakcióvezető szerint az MSZP azért hangoztatja folyamatosan, hogy a Fidesz nem határolódik el eléggé a Jobbiktól, mert a szocialistáké egy frusztrált párt, és frusztrációját megpróbálja kivetíteni másokra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik