Belföld

Személyekről dönt az MSZP választmánya

Az MSZP elnöksége három fiatal és három rutinos politikust delegálna a pártot irányító országos választási bizottságba, amelynek tagja lehet rajtuk kívül Baja Ferenc is. A választmányi ülésről kiszivárgott: az MSZP december 12-én tart kongresszust és választ kormányfőjelöltet.

December 12-én lesz az MSZP kongresszusa – tudta meg az MTI; az időpontot Lendvai Ildikó pártelnök javaslatára a párt választmánya szombaton jóváhagyta. A párt legfelső döntéshozó testülete ülésének összehívásáról még a július eleji kongresszus határozott; ekkor választ majd az MSZP miniszterelnök-jelöltet és fogadja el választási programját.

Az MTI értesülései szerint az MSZP választmányának ülésén több felszólaló szóba hozta a BKV felügyelete miatt kialakult koalíciós konfliktust és a közlekedési társaság által kifizetett végkielégítéseket. Vannak, akik úgy vélték, hogy ez az ügy rosszabbat tesz a párt megítélésének, mint akár a 13. havi nyugdíj elvétele, vagy akár a Zuschlag-ügy.

A távirati iroda információ szerint az országos elnökség azt javasolja, hogy a párt ideiglenes politikai kormányaként működő országos választási bizottság (ovb) tagjává válasszák meg Botka László Csongrád megyei elnököt, Ficsor Ádám távozó titokminisztert és Molnár Csaba kancelláriaminisztert. Botka az önkormányzatokkal, Ficsor a jelöltek felkészítésével, Molnár pedig a kormány elszámolásával foglalkozna a testület tagjaként.

Az MTI úgy tudja, azt javasolja az elnökség, hogy Szili Katalin távozó házelnök, Boldvai László, Nógrád megyei pártelnök, illetve Burány Sándor állandó meghívottja legyen az ovb-nek.

A választmány is kiegészíti egy taggal az ovb-t, erre az egy helyre négy jelölt van Baja Ferenc államtitkár, Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Tóth József, a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke és Csikós Árpád, a párt cigánytagozatának tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik