Belföld

November 22-én választ Józsefváros

November 22-ére írta ki a józsefvárosi polgármester-választást a helyi választási bizottság pénteken.

Budapest VIII. kerületében azért tartanak időközi választást, mert a polgármester, Csécsei Béla megromlott egészségi állapota miatt szeptember 2-án lemondott. Csécsei Bélát az SZDSZ színeiben választották meg, de július közepén kilépett a pártból, és azóta függetlenként vezette a városrészt.

Csécsei Béla lemondása nem befolyásolja a képviselő-testület összetételét, így november 22-én csak a polgármesteri poszt betöltéséről kell szavazni, a fideszes többségű közgyűlés a helyén marad.

A választóknak legkésőbb szeptember 25-éig postázzák az ajánlószelvényeket. A pártok legkésőbb október 30-áig állíthatnak polgármester-jelöltet – áll az önkormányzat közleményében.

Csécsei Béla elmondta: lemondólevelét kedden juttatta el Takács Gábor alpolgármesternek, aki ismertette annak tartalmát a képviselő-testülettel.

A politikus közölte: tavaly októberben eltört a lábszárcsontja. Az orvosok az operáció során 18 csavarral és két vaslemezzel rögzítették a csontokat. Gyógyulását a jobb lábra való átterhelés miatt a csípőcsontja is megsínylette, amelyet szintén műteni kell majd. “Ezekkel a lábakkal nem lehet napi 8-12 órát rohangálni” – fogalmazott.

Csécsei Béla ötödik ciklusát töltötte Józsefváros élén, bár nem folyamatosan a rendszerváltozás óta: először 1993 februárjában választották polgármesternek.

A Népszava információi szerint az SZDSZ múlt pénteken lemondásra szólította fel a polgármestert, hétfő délig adva haladékot a döntésre. A lap szerint a pártból Csécsei tudomására hozták: ha nem mond le a polgármesteri posztról, akkor a kerületi képviselő-testület – az SZDSZ és a Fidesz szavazataival – feloszlatja magát a szerdai ülésen.

Csécsei Béla július közepén, Retkes Attila elnökké választása után kilépett az SZDSZ-ből. Távozását indokolva úgy fogalmazott: “ami van, azt nem lehet szeretni, ezzel sok mindent lehet csinálni csak szeretni nem”. Akkor még úgy nyilatkozott, hogy független polgármesterként továbbra is a kerület élén marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik