Belföld

Nem csak a fideszes önkormányzatokat küldhetik padlóra

A kormányzat által tervezett 120 milliárd forintos önkormányzati forráscsökkentéssel nem "politikai ellenfeleit" sújtja a kormány, az mindenkit érinteni fog - hangsúlyozták Székesfehérváron, a Fidesz városi szervezetének pénteki sajtótájékoztatóján résztvevő polgármesterek.

Székesfehérváron várhatóan 500 millió, egymilliárd forint kiesést okozhat a forráscsökkentés. Ez az összeg pótolhatatlan, a hiány finanszírozhatatlan – jelentette ki a városi közgyűlés tanácsnoka.

Vargha Tamás (Fidesz) elmondta: a város jövő évi költségvetése várhatóan ötmilliárd forint mínusszal indul, a forráselvonás mellett ugyanis mintegy hárommilliárddal kevesebb iparűzési adót fizetnek a vállalkozások, s teherként nyomja az önkormányzat vállát egy kötvénykibocsátás jövőre esedékessé váló visszafizetése is.

Álságos minisztériumi érvelés

A tanácsnok álságosnak nevezte azt a pénzügyminiszteri okfejtést, amely szerint több kötelező feladat ellátásától mentesítik az önkormányzatokat, hiszen a feladatok csökkenésével munkahelyek kerülhetnek veszélybe.

Példaként említette az iparűzési adót, amelynek ha az APEH-hez kerül a beszedése, a városi adóirodán kevesebb alkalmazottra lehet szükség. Azzal pedig, hogy csökken az oktatás állami finanszírozása, kevesebb jut majd a tanórán kívüli foglalkozásokra, a napközi otthonok fenntartására, tehát kevesebb időt tölthetnek ott a diákok.

Ellehetetlenítik a megyéket

Törő Gábor (Fidesz), a Fejér Megyei Közgyűlés társadalmi megbízatásban dolgozó alelnöke úgy vélte, hogy a forráselvonás a megyék teljes ellehetetlenítéséhez, munkahelyek megszűnéséhez vezet.

Mint kifejtette, a megyéktől elvonták már a plusz bevételeket, s például csak az, hogy az illetékeket az APEH szedi be, 300 millió forintos kiesést okozott a Fejér Megyei Önkormányzatnak.
“A megye hónapról hónapra él” – mondta. Hozzátette: a Fejér Megyei Szent György Kórház adósságállománya például már közelíti azt a határt, amikor csődbiztos kinevezése válhat szükségessé.

Ámokfutás

Tessely Zoltán (Fidesz), Bicske polgármestere ámokfutásnak nevezte a folyamatot. Mint mondta, az, “hogy működik az ország”, csak a jól dolgozó vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak köszönhető. A forráselvonással a kormány “ezek ellen a védelmi vonalak” ellen indít újabb támadást.

Varga Gábor (Fidesz), Cece polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a közlekedésből történő forráskivonással a nehezen megközelíthető, kisebb települések járnak majd rosszul. Az pedig, hogy az oktatási intézményekben kénytelenek lesznek folytatni az összevonásokat, a minőség romlásához vezet – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik