Belföld

Megsértette a melegeket a rendőrség

A melegfelvonulás szervezői felháborítónak és álságosnak tartják, hogy a BRFK arra kérte a menetben részt vevőket, hogy tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amellyel megsérthetik a közízlést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményére reagálva, a szombati melegfelvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvány felháborítónak és álságosnak tartja, hogy “a homofób
ellentüntetők szólamait felhasználva próbálnak nyomást gyakorolni és öncenzúrára kényszeríteni a szervezőket és a felvonulókat, vélt vagy valós megfelelési szándékkal a felvonulást ellenzők elvárásainak eleget téve”.

A szervezők felszólítják Tóth Gábort, Budapest rendőrfőkapitányát, hogy egyértelműen nevezze meg azt a jogszabályt, amelyben a közízlés és annak megsértésének fogalma meghatározásra kerül, hiszen ennek a törvények a betartását és betartatását kéri számon a szervezőktől.

“Egyúttal nevezze meg azt is, hogy a bejelentett ellentüntető csoport(ok) figyelmét milyen, nyilvános módon hívták fel a törvénysértések elkerülésére, különös tekintettel az elmúlt két
év melegellenes támadásaira” – áll a Szivárvány Misszió Alapítvány lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A BRFK szerdán adott ki közleményt a melegfelvonulással kapcsolatban. Ebben a Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívta a Meleg Méltóság Menetének szervezőinek figyelmét arra, hogy “a menetben részt vevők tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely alkalmas lehet a közízlés megsértésére”.

A rendőrségi közlemény szerint „amennyiben a helyszínen a rendőrség ilyet tapasztal, úgy fel fogja hívni a szervezőket arra, hogy intézkedjenek az általánosan elfogadottól eltérő magatartás abbahagyására. Ha a fenti magatartás a szabálysértés vagy bűncselekmény fokát eléri, úgy a rendőrség a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik