Belföld

Beperelhetjük Szlovákiát Sólyom kitiltása miatt

Az államfő nem tehet jogi lépéseket Szlovákiából való kitiltása miatt, de a magyar kormány perelhet - írta a Népszabadság.

Egy neve elhallgatását kérő nemzetközi jogász szerint jogi lépések megtételére csak a magyar államnak lenne módja. Két út lehetséges: Magyarország államközi pert kezdeményezhet az Európai Bíróságnál, ha úgy véli, hogy egy polgárát a közösségi normák megszegése miatt jogsérelem érte.

A másik út: az állam az Európai Tanács keretében működő konzultatív testülethez, a Velencei Bizottsághoz fordul. Ennek csak szimbolikus jelentősége lenne, mert ez a független szakértőkből álló grémium csupán a véleményét fejtheti ki, kötelező erejű döntést nem hozhat.

Perindításra van lehetőség – erről kizárólag a magyar kormány dönthet -, bár ez az EU-ban szokatlan, de éppen ezért akár hatásos lépés is lehet, hiszen egy másik tagállammal szemben benyújtott kereset önmagában is nagy nemzetközi érdeklődést keltene. Igaz viszont, hogy elégtételt – kedvező ítélet esetén – az ügyek hosszú átfutási ideje miatt esetleg csak néhány év múlva szolgáltatnának. A verdikt egyébként csak az esetleges jogsértő magatartás abbahagyására szólítana fel – ismerteti a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik