Belföld

Izraeli kibucban dolgozott a romagyilkos

Elsősorban pénzgyűjtés céljából ment a 2000-es évek elején Izraelbe dolgozni K. Árpád, a romagyilkosságok egyik előzetesben lévő gyanúsítottja.

A K. Árpád közvetlen környezetéből származó információk szerint mintegy másfél évet töltött egy izraeli közösségben a férfi, aki főként mezőgazdasági munkákat végzett, de az is előfordult, hogy egy-egy városban konyhai kisegítő volt. Hazatérve barátainak arról számolt be, hogy nagyon jól érezte magát Izraelben, nem csalódott az ottani közösségben, és anyagilag is jól járt.

K. Árpád egyébként a debreceni Replika zenekar alapító dobosa volt, az együttesből 1998-ban lépett ki. Azóta főként hangtechnikusként dolgozott debreceni vendéglátóhelyeken, többek között a Perényi 1 sörözőben, ahol három társával együtt augusztus 21-re virradóan vették őrizetbe a rendőrök.

K. Árpádot, testvérét K. Istvánt, valamint az azóta szintén előzetes letartóztatásban lévő Cs. Istvánt és P. Zsoltot a romagyilkosságok elkövetésével gyanúsítja a rendőrség.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.